805 Search results

For the term "repülő".

Több mint félmillióval kevesebb gépet kezelt tavaly a HungaroControl

Közel hatvan százalékkal esett vissza a HungaroControl légi navigációs szakemberei által kezelt repülőgépforgalom 2020-ban, a koronavírus-járvány következtében. A jelenleg elérhető optimistább előrejelzések szerint legkorábban három év múlva térhet vissza a hazai légi közlekedés a...

„Egyik reggel úgy ébredtem, hogy nekem repülnöm kell”

A HungaroControl Podcast vendége Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok  Közel negyven éve csöppent a repülés világába, 1986-ban szerzett diplomát repülőmérnökként a Nyíregyházi Főiskolán. A repülésben szerzett tapasztalata igen sokrétű, több mint 120 repülőgép-típust repült, a...

Nehéz időkben is felelős szomszéd és nagyvállalat a Budapest Airport

A Budapest Airport a hazai gazdaság stabil szereplőjeként és Magyarország egyik legnagyobb munkahelyeként átláthatóan, biztonságosan és fenntarthatóan működik, folyamatos beruházásainak köszönhetően dinamikusan fejlődik, mindemellett pedig kiemelt figyelmet fordít arra, hogy társadalmilag is felelős, a...

SzisziPeti örömmel repkedhet karácsonykor! A teljes a Zlin-flotta és az Airbus helikopterek zöme is megérkezett

    Megérkezett négy új Zlin repülő, ezzel teljessé vált a magyar honvédség Zlin kiképző-, futár- és felderítőrepülőgép-flottája, és megérkezett az ugyancsak a haderőfejlesztési program részeként vásárolt Airbus H-145 helikopterek többsége is – jelentette be a...

Hogyan tehető zöldebbé a légi közlekedés?

Megérkezett a HungaroControl Podcast legújabb epizódja A klímaváltozás elleni küzdelem a koronavírus-járvány miatt ugyan némileg háttérbe szorult, de a probléma velünk maradt: az időjárás egyre szélsőségesebb, évszázados hőmérsékleti rekordok dőlnek meg. Köztudott, hogy az...

51 célállomással várják a légitársaságok az ünnepeket

    Bővített célállomáslistával várják az ünnepeket a Budapestre járatot üzemeltető légitársaságok, december közepétől 51 úticélba jelentettek be légi összeköttetést, elősegítve azt, hogy aki teheti, a szerettei körében tölthesse az ünnepeket – derült ki a Budapest...

Rekord forgalmat ért el a BUD Cargo City novemberben

    A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér áruszállítási forgalma zavartalan, a novemberben kezelt légiáru a valaha mért legmagasabb havi cargo mennyiséget jelentette a repülőtér történetében – közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.     Ismertetik, hogy...

Európai Uniós projekt keretében segíti a vak és gyengénlátó utasokat a Budapest Airport és a Budapesti Közlekedési Központ

Innovatív közlekedési szolgáltatások vak és gyengénlátó utasok részére a Duna régióban elnevezésű, az Európai Unió Interreg Danube kutatás-fejlesztési keretprogramjából finanszírozott program célja, hogy a vak és gyengénlátó utasok számára teljes mértékben, önállóan hozzáférhetővé tegye...

Flying-V

Sikeres volt a Flying-V modell, a jövő energiatakarékos repülőgépének első útja, amiről közzétett egy látványos videót a KLM. Másfél évvel ezelőtt, az IATA (Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) 2019-es konferenciája során a Delfti Műszaki Egyetem...