A Budapest Airport cargo forgalma rekord negyedévvel zárta 2020-at

    A Budapest Airport cargo forgalma a járvány okozta globális kihívások ellenére 2020-ban is rendkívül erős volt, a légikikötő az elmúlt évben 134 459 tonna légiárut kezelt, 2020 végén pedig rekord negyedéve volt regisztrálhatott – közölte Budapest Airpot szerdán az MTI-vel.

    Ismertetik, hogy 2020-ban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az elmúlt évben 6118 légiáru-szállító járatot kezeltek, 17,6 százalékkal többet, mint 2019-ben.


    A légiáru mennyisége így 2020-ban elérte a 134 459 tonnát, mindössze 0,8 százalékkal maradt el az előző évitől. Az év végére az amúgy is szárnyaló cargo forgalom jelentősen nőtt, a 2020 utolsó negyedévében szállított 38 868 tonna légiáru nem csak az előző év azonos időszakában kezelt mennyiséget haladta meg 4,28 százalékkal, de a valaha volt legerősebb negyedévet is jelenti a BUD cargo életében – írják a közleményben.


    Hangsúlyozzák, hogy a Budapest Airport, és a 2020 januárjától működő BUD Cargo City névre keresztelt légiáru-kezelő komplexum a világjárvány elleni harc egyik bástyáját jelentette az elmúlt évben. A tavalyi cargo forgalom mintegy 6 százalékát orvosi segédeszközök és más egészségügyi árukat szállító cargo charter járatok tették ki, ami körülbelül 350 dedikált járat kezelését jelentette 2020-ban, kiegészítve a menetrend szerinti cargo légi összeköttetések fontos szerepét.


    Kiemelték, a BUD Cargo City már a koronavírus járvány európai megjelenésekor felkészülten várta az érkező érkező egészségügyi szállítmányokat, és időben megkezdte a felkészülést a védőoltás szállításához és tárolásához szükséges feltételek biztosítására is.


    Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben elmondta, elkötelezettek a légi áruszállítás és a BUD Cargo City folyamatos fejlesztése mellett, 2021-ben megkezdik a második fázis előkészítését, további árukezelő létesítmények, raktárak és irodák tervezését és építését.


    Kossuth József, a BUD cargo vezetője a közleményben kiemelte, hogy számos további fejlesztési projektjük van folyamatban, például a cargo közösség munkájához szükséges digitalizációs igények támogatása, vagy az IATA (a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség) már megvalósítási fázisban lévő, gyógyszerekre fejlesztett CEIV Pharma légiáru-szállítási minőségbiztosítási rendszerének bevezetése Magyarországon.


    A Budapest Airport közleményében rámutatott arra, hogy a koronavírus és annak gazdasági hatásai miatt 2020-ban az export-import arány az év első felében a korábbi 50-50 százalékról 40-60 százalékra változott, majd 45-55 százalékra normalizálódott az év végére. A forgalom is átrendeződött, a hosszú távú, szélestörzsű utasszállító járatok hirtelen elmaradásával azok alsó fedélzeti légiáru-szállító kapacitása eltűnt, így a piaci igényeket elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálták ki.


    Ismertetik, hogy az év második felében a LOT heti egy szöuli, és az Emirates heti két dubaji utasszállító járatainak újra indulása hozott vissza jelentős cargo kapacitásokat. Az integrátor vállalatok – DHL Express, FedEx (TNT Express), UPS – forgalma a repülőtéren tovább nőtt 2020-ban.


    Kitérnek arra, hogy a Budapest Airport 2020-ban három új dedikált cargo járat indulását ünnepelhette, a Korean Air Szöulba, a Cargolux Sencsenbe, a Hainan Airlines pedig Csengcsou városába indított új légiáru-szállító járatot. A Turkish Cargo 2020-ban a BUD Cargo City-t választotta kelet-európai központjául, és ezzel párhuzamosan heti négyre növelve járatainak számát, a Qatar Airways Cargo pedig az év végén bejelentette, hogy egy nagyobb géptípussal, Boeing 777 típusú repülőgéppel folytatja az üzemelést. A Budapest Airport a közeljövőben – így már az idén is – további új cargo útvonalak indítására számít – közölte a repülőteret üzemeltető társaság.