A válság előttinek a fele lehet az idén az európai légiforgalom járatszáma

    A koronavírus-válság előttinek mintegy a fele lesz csak az európai légiforgalom járatszáma az idén az európai légiirányítók szakmai képviselete, az Eurocontrol honlapján közzétett prognózis szerint.

    Tavaly 6,1 millió járatot töröltek Európában, a járatszám a 2019-es 11,1 millióról 55 százalékkal 5,0 millióra csökkent.


     Az év utolsó hét napjának az átlaga 62,4 százalékkal kisebb forgalmat mutatott a 2019-esnél. Ebből kiindulva az Eurocontrol prognózisa szerint a 2021-es járatszám a 2019-esnek 51 százaléka, 5,64 millió lehet. Az idei első hónapokban még 50-60 százalékkal kisebb lehet a járatszám a 2019-esnél, az év hátra lévő részében azonban emelkedésnek indul.


    Tavaly januárban 0,4 százalékkal, februárban pedig 0,9 százalékkal kevesebb járat közlekedett mint az előző évben, márciusban azonban a járványvédelmi zárlat miatt a visszaesés 86,1 százalékra, áprilisban 92,8 százalékra nőtt, májusban pedig 89,4 százalékos volt. A nyári hónapokban az előző évihez képest 51 százalék körül stabilizálódott a forgalomcsökkenés. A legnagyobb forgalmat augusztusban regisztrálták tavaly, az előző évinél mindössze 49,0 százalékkal kisebbet.


    A repülőgépek 2019-es 80-90 százalékos foglaltsági aránya 2020-ban évi átlagban 50-60 százalékra csökkent 2020-ban. A legalacsonyabb, 27 százalékos foglaltsági arány áprilisban alakult ki.


    A járatszám és foglaltság tavalyi csökkenése egyúttal azt is jelenti, hogy 1,7 milliárddal kevesebb utas repült, mint 2019-ben. A forgalomcsökkenés a légitársaságoknak, a reptereknek és a kapcsolódó szolgáltatóknak együttesen 56,2 milliárd euró bevételkiesést okozott és 191 ezer munkahely megszűnésével járt.


    Az Európán belüli járatszám 54 százalékkal, az Európát a világ többi részével összekötő forgalomban 69 százalékkal csökkent tavaly. A diszkont légitársaságok járatainak száma 62 százalékkal, a nemzeti légitársaságoké 59 százalékkal csökkent.


    A nagyobb piacok közül Nagy-Britanniában 2020-ban az előző évihez képest 1,3 millióval, 61 százalékkal csökkent a járatszám, Németországban 1,2 millióval, 56 százalékkal, Spanyolországban 1,0 millióval, 61 százalékkal, Franciaországban 0,9 millióval, 54 százalékkal, Olaszországban pedig 0,8 millióval, 60 százalékkal. Magyarországon 60 százalékkal, napi 79 érkező és induló járattal csökkent a forgalom.


    A Lufthansa napi átlagos járatszáma 65 százalékkal csökkent a 2019-es 1470-ről 513-ra 2020-ban. A Ryanair átlagban napi 951 járatot üzemeltetett tavaly, 59 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az Air France/KLM járatszáma 55 százalékkal napi 920-ra csökkent. A British Airways és az Iberia anyavállalata, az IAG napi járatszáma 65 százalékkal 825-re csökkent, A Turkish Airlines 53 százalékkal kevesebb, napi 626 járatot üzemeltetett, az easyJet pedig napi 547 járatot, 67 százalékkal kevesebbet. A WizzAir járatszáma 47 százalékkal napi 312-re csökkent. A legnagyobb járatszámcsökkenést a Norvegian Air Shuttle szenvedte el, 73 százalékosat napi 605 járattal.


    A Ryanair megőrizte a legnagyobb járatszámú légitársaság rangját 2020-ban, az easyJet azonban a másodikról a harmadik helyre esett vissza, míg a második helyre a Turkish Airlines tört fel a negyedikről, a Lufthansa pedig a harmadikról a negyedikre csúszott le. A WizzAir tavaly bekerült a legnagyobb tíz légitársaság közé, a kilencedik helyet szerezte meg a járatszámok rangsorában. A kilencedik helyen 2019-ben az Eurowings állt, a WizzAir pedig a 12. volt a rangsorban.


    Az európai légitársaságok 2019-es 8048 repülőgépből álló flottájának 51 százaléka, 4118 repülőgép parkolt forgalomból kivonva 2020-ban.


https://www.eurocontrol.int/publication/what-covid19-did-european-aviation-2020-outlook-2021