Sztrájk miatt leáll a közlekedés több németországi repülőtéren pénteken

    Sztrájk miatt leállítják a forgalmat pénteken több németországi nemzetközi repülőtéren.

    Az üzemeltetők szerdai bejelentései szerint nem indít és fogad utasszállító járatokat pénteken az ország legnagyobb repülőtere, a frankfurti, és a második számú reptér, a müncheni sem. Egész nap szünetel majd a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is, másutt pedig komoly fennakadásokkal, késésekkel, járattörlésekkel kell számolni a sztrájk miatt, amelyet a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezet hirdetett meg.


    A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart. A nem kereskedelmi járatok közlekedhetnek majd, így elindulhatnak a földrengés sújtotta törökországi és szíriai katasztrófaövezet lakóinak szánt segélyszállítmányok, Münchenben pedig fogadják a világ legrangosabb biztonságpolitikai fórumára, a Müncheni Biztonsági Konferenciára (MSC) érkező vendégeket – államfőket, kormányfőket, minisztereket, vállalatvezetőket – szállító gépeket.


    A Ver.di a frankfurti, a müncheni és a hamburgi mellett a brémai, a dortmundi, a hannoveri és a stuttgarti nemzetközi repülőtér földi kiszolgáló személyzetét és közlekedésbiztonsági dolgozóit szólította fel sztrájkra.
    A munkabeszüntetés a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről folytatott tárgyalásokhoz kapcsolódik. A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi – tartományi – tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is.


    A Ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel, a nyomásgyakorlást a tárgyalások eredménytelenségével indokolja.


    A németországi légiközlekedésben szerdán is súlyos fennakadások voltak, mert egy frankfurti vasúti építkezésen megsérült az ágazat legnagyobb német szereplője, a frankfurti központi Lufthansa csoport informatikai rendszere. A meghibásodás miatt órákig nem tudtak Lufthansa-járatokat indítani Frankfurtból, és a fennakadás szétzilálta több más németországi reptér menetrendjét is.