Az 50-es évek legendás koncepcióját álmodták újra a Genfi Autószalonra (Fotókkal, videóval)

Az autó abroncsait a Goodyear fejlesztette ki a Neothane nevű átlátszó szintetikus gumi felhasználásával, belsejükben pedig világítást helyeztek el, ennek köszönhető az abroncsok ragyogása. Ez a megoldás a Goodyear szélesebb körű fejlesztési projektjének része volt, melynek során azt vizsgálták, hogyan tudnák javítani a láthatóságot rossz időjárási körülmények között, illetve megvalósítani azt, hogy fékezéskor az abroncsok világítása bekapcsoljon.

„A Golden Sahara II különleges jármű, mely mára az amerikai autótörténelem részévé vált” – mondta Larry Klairmont, a 300 klasszikus és egyedi járművet felvonultató chicagói (Illinois) Klairmont Kollections múzeum alapítója és tulajdonosa. „Munkatársaimmal együtt büszkék vagyunk arra, hogy a Goodyearrel közösen újra életre kelthettük ezt az autólegendát a 2019-es Genfi Nemzetközi Autószalonra.” 

Fénykorában a Golden Sahara II végigturnézta az Egyesült Államokat, valamint tévéműsorokban és filmekben szerepelt. Később 50 éven át egy garázsban pihent, amíg a Klairmont Kollections 2018 májusában megvásárolta az autót a Mecum Auctions árverésén. A Golden Sahara II restaurálását a chicagói Speakeasy Customs and Classics közreműködésével végezték, majd az autót négy, vadonatúj Goodyear Neothane abroncson állították ki Genfben.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy újra részt vehettünk a Golden Sahara II projektben” – tette hozzá Dumortier. „A felfedezés és az innováció továbbra is alapvető szerepet tölt be a Goodyear működésében. A Golden Sahara II-höz hasonló projektek és a Genfben kiállított koncepcióabroncsaink lehetőséget biztosítanak arra, hogy szabadjára engedjük képzeletünket, és kísérletezzünk a jövő lehetséges termékeivel és szolgáltatásaival.”

https://egyszermarlattamautot.hu/2019/03/06/a-goodyear-a-2019-es-genfi-nemzetkozi-autoszalonon-bemutatja-legujabb-koncepciojat