Lélegzetelállító gleccser



Az időjárás közbeszólt. Az Opel Dakar Team pilótájának, Szalay Balázsnak és a maroknyi magyar különítménynek az volt a terve, hogy kedden az alaszkai Nikolaiból kis repülőgépekkel átrepül Rainy Pass irányába, hogy ott utolérje a világ leghíresebb kutyaszánversenye, az Iditarod mezőnyét. 

Ám ami a szánhúzó kutyáknak és hajtóiknak meg sem kottyant (hiszen ők gond nélkül folytatni tudták az útjukat), az a repülőgépeknek túl nagy falat volt: az időjárási viszontagságok miatt (a csúcs környékén havazott) képtelenek voltak átrepülni a hegyen. 

Ám ha már ott voltak a repülőgépek, hogy ez a nap se vesszen kárba, Szalayék elmentek és megnézték a környékbeli gleccsert.  „Állati jó formákat alakított ki a jég, lélegzetelállító látványt nyújtottak, le is szálltunk, közel tudtunk menni ezekhez természeti képződményekhez, a vadonból visszafelé jövet pedig láttunk három rénszarvas csordát.

Élményekkel teli nap volt ez is, mint mindegyik Alaszkában – mondta Szalay Balázs. – Még vár ránk egy százötven kilométeres út hómobilokkal vissza a kiindulási ponthoz, az kalandosnak ígérkezik a vadonban, úgyhogy nagyon várja a csapat.”