Tagged: Budapest Airport

Faültetési programot indít a Budapest Airport

Saját működésének fenntarthatóvá tétele és a repülőtér kibocsátáscsökkentése mellett a Budapest Airport a helyi természeti értékek megóvásáért is dolgozik.November végén a vállalat az Erdőmentők, illetve a BUD Csoport munkatársai segítségével ötszáz facsemetét ültetett el...

Navigációs alkalmazás segíti a Budapest Airport vak és gyengénlátó utasait

– Lezárult a DANOVA-projekt A DANOVA-projekt zárásával a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér első európai légikikötőként biztosít független beltéri navigációs applikációt vak és gyengénlátó utasok számára. Az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a budapesti...

10 hónap alatt 10 millió utas Ferihegyen

Ahogy egyre inkább magunk mögött hagyjuk a nyarat, úgy csökken szépen lassan az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ugyan továbbra is egymillió felett volt októberben a havi utasszám, a 2019-hez mért forgalom a...

Megjelent a Budapest Airport fenntarthatósági jelentése

A felelős és átlátható repülőtér-üzemeltetés jegyében a Budapest Airport kiadta első, a 2021-es évet összegző fenntarthatósági jelentését. A Budapest Airport számára a 2021-es évet a fenntarthatóság terén is stratégiai döntések, ambiciózus vállalások, kulcsfontosságú kezdeményezések...

Megnyitott a dohányzóterasz a 2B Terminál tranzitterületén

Megnyílt a 2B Terminálon újonnan kialakított kilátó-és dohányzóterasz, így a nem-schengeni övezet országaiba tartó utasok már az útlevél ellenőrzést követően is dönthetnek úgy, hogy a szabad levegőn töltik a gép indulásig hátralévő időt. A...