Van képünk hozzá (21.03.27.) – Ford F Series Super Duty Roush Tuning
Ha “szuper dutyi”, akkor egyenes az út a sittre?
Ha “szuper dutyi”, akkor egyenes az út a sittre?
Gazdasági Versenyhivataltól (GVH) kérte a főváros által kötött, a Lánchíd felújítására vonatkozó szerződés felülvizsgálatát a Volner Párt – jelentette be a párt elnöke kedden a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatón. Volner János úgy vélte,...
A koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma 76 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 859 379 induló és érkező utas ügyeit...
Azért, ennél már kifinomultabban is el tudják helyezni a kamerákat a versenytársak 😀 😀 😀
A Petrányi Autó Kft. 13,6 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozott munkahelyvédelmi bértámogatásnak köszönhetően, a megítélt összeg 62 dolgozó állásának megőrzését segíti – mondta az Innovációs és Technológiai...
Hét héttel azután, hogy a COVID-19 járvány miatt a Ford felfüggesztette a termelést, Németországban, Romániában és Spanyolországban újra autók gördülnek le a gyártósorokról. A szakaszos újraindítás részeként a munka először alacsonyabb kapacitással kezdődik, és a következő...
A Ford arcvédő maszkokat és pajzsokat gyárt, hogy a COVID-19 járvány idején is biztonságos munkakörülményeket biztosíthasson dolgozói számára, akik fontos munkát végeznek a vállalat európai üzemeiben. Jelenleg Németországban, Romániában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban...