Két és fél órányi csúszást követően végre nem a csatornafedeleké volt a főszerep és Leclerc volt a leggyorsabb Las Vegasban

A a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj pénteki második szabadedzésén Charles Leclerc szágoldott a leggyorsabban

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj pénteki második szabadedzésén, amely az eredetileg tervezetthez képest két és fél órás csúszással kezdődött és 60 helyett 90 perces volt.

    A késésre azért került sor, mert az első gyakorláson – amely mindössze tíz percig tartott – egy meglazult aknafedél olyan sérüléseket okozott a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz versenyautóján, hogy a spanyol pilóta nem tudta folytatni a tréninget. Az edzést előbb félbeszakították, majd törölték, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pedig közölte, a hiba miatt az összes aknafedelet ellenőrzik, ezért később kezdődik a második gyakorlás.


    Az eredetileg közép-európai idő szerint 9 órára kiírt szabadedzés végül 11.30-kor rajtolt el, és komolyabb gond nélkül le is zajlott. Leclerc mögött csapattársa, Sainz végzett másodikként, ő azonban biztosan tíz hellyel hátrébb rajtol majd a vasárnapi futamon, versenyautóján ugyanis olyan elemeket kellett kicserélni, melyeknek pótlása rajtbüntetést von maga után.


    A szabadedzést Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője zárta a harmadik helyen, míg a harmadik vb-címét már korábban bebiztosító Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett.


    A program közép-európai idő szerint szombaton 5.30-tól folytatódik a harmadik szabadedzéssel, majd 9 órakor következik az időmérő. A futamra vasárnap 7 órakor kerül sor.
    
    Eredmények (a formula1.com oldal alapján):
    2. szabadedzés:

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:35.265 perc
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:35.782
3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:35.793
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:36.085
5. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:36.129
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:36.183

    korábban:
    1. szabadedzés:

1. Leclerc 1:40.909 perc
2. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:43.446
3. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:44.261
4. Verstappen 1:44.397
5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:45.365
6. George Russell (brit, Mercedes) 1:45.497

    további program:
    szombat:

3. szabadedzés 5.30
időmérő edzés 9.00
    vasárnap:
futam 7.00