Leclerc indulhat az élről vasárnap az Olasz Nagydíjon

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.

    A 24 éves pilótának ez az idei nyolcadik és pályafutása 17. pole pozíciója.


    Leclerc mögött a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, de neki van egy öthelyes rajtbüntetése, így majd csak a hetedik pozícióból vághat neki a versenynek. Az időmérőn harmadikként Carlos Sainz Jr. végzett a másik Ferrarival, ő azonban szintén büntetést kapott, melynek értelmében a mezőny hátsó részéről startol majd.


    A 22 fős mezőnyből kilencen kaptak rajtbüntetést különböző okokból, így például a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltonnak (Mercedes) is a rajtrács végéről kell majd nekivágnia a viadalnak.


    Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez öt pozícióval hátrébbról startol, a büntetések nyomán pedig a rajtrács második sora a McLaren versenyzőié lesz Lando Norris, Daniel Ricciardo sorrendben.


    A vakbélgyulladás miatt műtét előtt álló thaiföldi Alexander Albont helyettesítő holland Nyck de Vries pályafutása első Forma-1-es hétvégéjén a nyolcadik helyről rajtolhat majd a Williamsszel.


    Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.

    A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
George Russell (brit, Mercedes)
    2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
    3. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
    4. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Nyck de Vries (holland, Williams)
    5. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
    6. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
    7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
    8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)
    9. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    10. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Hallgass exkluzív podcastokat IDE, vagy IDE kattintva!