Az Air France-KLM növelte bevételét és csökkentette veszteségét tavaly

    Az Air France-KLM csoport növelte bevételét, csökkentette veszteségét tavaly, az idei első negyedévben további javulásra számít – derül ki a társaság csütörtökön nyilvánosságra hozott 2021 negyedik negyedévi és 2021 teljes évi beszámolójából.

    A 2021-es pénzügyi évben az Air France-KLM Csoport 14,3 milliárd euró árbevételt ért el, 29,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A társaság üzemi szintű eredménye 1,6 milliárd euró veszteséget mutatott a 2020-as 4,5 milliárd euró után.


    A vállalat tavalyi éves adózás utáni vesztesége 3,2 milliárd euró volt, míg egy évvel korábban 7,1 milliárd euró veszteséget könyvelt el.


    A csoport 2021-ben 44 millió 669 ezer (+31,1 százalék) utast szállított, míg 2020-ban 34 millió 65 ezret, 2019-ben – a koronavírus-járvány előtti évben – 104 millió 205 ezret.


    A negyedik negyedévben árbevételük 4,8 milliárd euró volt, duplája az egy évvel korábbinak, ennek és a szigorú költségkontrollnak, valamint a szervezet átalakításának köszönhetően a csoport 178 millió eurós üzemi szintű nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd eurós veszteséggel.


    Az adózott eredmény a negyedévben 127 millió euró veszteséget mutatott, ez 87 százalékos javulás az egy évvel korábbi 1 milliárdos veszteség után.


    A beszámolóban közölték: az Air France-KLM azzal számol, hogy 2022 első negyedévében a felkínált kapacitás a 2019-es szint 73-78 százaléka lesz, és nullszaldó körüli pénzügyi eredmény várható.