Ne hagyj az autóban! – matricakampány újratöltve

Idén nyáron is folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) „Ne hagyj az autóban!” elnevezésű matricakampánya. Visszatérő kezdeményezésünk változatlanul arra szeretné felhívni az emberek figyelmét, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A napon ugyanis percek alatt felforrósodik az autó belseje, és az emberi felelőtlenségnek súlyos egészségkárosodás, rosszabb esetben halál is lehet a következménye. Várjuk azon üzletek, áruházláncok, de akár magánszemélyek jelentkezését is, akik a matricák jól látható kihelyezésével emlékeztetnék autóval érkező vásárlóikat, vendégeiket a veszély megelőzésére.

A klímaváltozással együtt járó, rendszeressé vált nyári hőség minden évben figyelmeztet minket arra, hogy a hőmérséklet emelkedése életünk minden területét érinti. Ezért is fontos, hogy körültekintően járjunk el, és autósként változtassunk megszokott rutinunkon, amikor a napok egyre melegebbé válnak.

Kánikula idején még a nyitott térben vagy a szobában is rendkívül nehéz elviselni a hőséget, ha nincs légkondicionáló vagy nem tudjuk magunkat hűteni. A 30°C-os melegben, tűző napon parkolva pedig már 10 perc is elegendő ahhoz, hogy az autó szűk, zárt belsejében 70 fokosra forrósodjon a levegő. Egy ilyen magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat rövid időn belül súlyos egészségkárosodást szenvedhet, de akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség, felelőtlenség.

A program indulása óta már több száz matricát helyeztek ki. A Nébih most ismét várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, de akár magánemberek jelentkezését is, akik támogatják kezdeményezésünket, és vállalják, hogy a figyelemfelhívó matricát látható helyre kiragasztják (pl. az üzletek bejárati ajtajára). Matricaigényüket ezen az űrlapon küldhetik el.

A Nébih Szabad a gazdi programjának oldalán további hasznos tanácsok is olvashatóak, melyeket érdemes betartani a hőségben: http://bit.ly/2F2GsWZ-hosegtippek