Egy, vagy egyből három új modell a vadonatúj Corolla?

A világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla három karosszéria változatban is elérhető legújabb generációja a világ első olyan autója, amely kétféle öntöltő hibrid elektromos hajtáslánccal rendelhető. Az új ötajtós (Hatchback), kombi (Touring Sports) és kombi szedán (Sedan) modellváltozat egyértelműen ugyanannak a – jó eséllyel továbbra is világverő – modellnek három variánsa, mégis mindegyiknek annyira különleges, eltérő és önmagáért szerethető karaktere van, hogy az embernek szinte az az érzése, mindjárt három Toyota modellről van szó. A Toyota új GA-C elnevezésű platformja ugyanis lehetővé tette a formatervezők számára, hogy egyedi, jellegzetes ferdehátú, kombi és szedán kiviteleket alkossanak. Az alacsonyabb tetőlemez, motorházfedél és ülés csípőpontok, illetve a szélesebb első és hátsó nyomtáv együtt mélyebb tömegközéppontot és sportosabb kiállást eredményez mindhárom karosszériaváltozat esetében. Miközben ugyanakkor a Hatchback és a Touring Sports változat izgalmas formavezetése első pillantásra és vérpezsdítő dinamizmust, sportosságot sugároz, addig a Sedan finoman visszafogottabb, elegánsabb orr- és farkialakítást kapott. Érdekes lesz látni melyikből lesz Európa új kedvence, különösen annak ismeretében, hogy a Touring Sports változat kizárólag Európában lesz elérhető, ennek formavilágát kontinensünkön, a közelmúltban megnyitott Belgiumi Formatervezési Központban álmodták meg.

A Toyota TNGA padlólemez filozófiája új, pontosan körülírt szabályokat fektet le, amelyek meghatározzák az egyes komponensek elhelyezkedését, és ezáltal leegyszerűsítik a járművek szerkezetét. A TNGA javarészt az autó azon komponenseit érinti, amelyek kívülről nem láthatók, így a formatervezők karakteres, egyedi megjelenéssel, az aszfaltra lapuló kiállással és kívánatosabb arányokkal ruházhatták fel az új Corolla minden egyes karosszériaváltozatát.

A dinamikus, kompakt Hatchback

Az új Corolla Hatchback számottevően sportosabb, karakteresebb, dinamikusabb megjelenést mutat, jóval látványosabb orrkialakítással. A dizájn a Toyota Under Priority Catamaran és Keen Look formatervezési filozófiájának evolúcióját képviseli. A kerékdobra záródó, laposabb motorházfedél ívelt első éle alatt húzódó, keskeny felső hűtőmaszk részeként vadonatúj, teljes LED-es fényszórótesteket találunk, beépített nappali menetfénnyel. A nagyméretű, trapéz alakú alsó hűtőrács kerete erőteljesen tör előre. Mivel a korábbinál kevésbé hegyes, a függőlegeshez közelebb álló kialakítást kapott, 20 mm-rel csökkent a jármű első túlnyúlása. A hűtőmaszk keretének oldala karakteres katamarán formát rajzol ki az új Corolla első sarkainál; kihangsúlyozva a modell megnövelt szélességét, valamint széles, sportos kiállását. Az első légterelő felfelé ívelő szélében kaptak helyet az új, LED-es ködfényszórók. A maszk rácsozata szintén új, markánsabb és kifinomultabb kialakítást kapott. Oldalnézetből az új Hatchback kecses, sportos sziluettjét négyféle új keréktárcsa teszi még elegánsabbá, köztük egy mart felületű, 18 colos keréktárcsa, valamint két új 17 colos darab – az egyik ezüst, a másik mart fekete kidolgozással. Az autó farkialakítása is megújult: az erőteljesebben lekerekített forma kihangsúlyozza az orr és a far közötti optikai kapcsolatot. A csomagtérfedél műanyagból készült; ez egyrészt lehetővé tette az összetett felületi ívek kialakítását, másrészt csökkenti a jármű tömegét. A hátsó szélvédő mintegy 14 fokkal megnövelt dőlésszöge és a hátsó kerékív fölött kirajzolódó, izmos csípő kompaktabb megjelenést kölcsönöznek az autónak. A csomagtérajtóra tetőspoilert illesztettek, a cápauszony antenna minden felszereltségi szinten alapfelszerelés.

A teljes LED-es hátsó lámpatestek fényvezető elemeit a karosszéria széléhez egészen közel helyezték el, így még inkább kihangsúlyozzák az új Corolla széles, mélyen ülő kiállását. A hátsó lökhárító rajzolata az orr ‘Under Priority’ katamarán formai megoldását idézi; a keskeny alsó perem a 2,0 literes hibrid modellen kettős krómbetétet kapott. Az új Hatchback modell teljes hosszúsága 40 mm-rel nőtt; ezt teljes egészében a megnövelt tengelytáv teszi ki, ami kedvezőbb vezetői üléshelyzetet, fokozott biztonságot és tetszetősebb kialakítást tett lehetővé. Az első túlnyúlás 20 mm-rel csökkent, a hátsó túlnyúlás ugyanennyivel nőtt.  A Hatchback modell magassága mintegy 25 mm-rel csökkent, ugyanakkor a szélvédő töve 47 mm-rel alacsonyabban húzódik, mint a jelenlegi modellen. Ez kecsesebb sziluettet és tetszetősebb, mélyebben húzódó motorházfedelet eredményez: ennek köszönhetően a vezető akadálytalanul tekinthet előre, így magabiztosabban irányíthatja járművét. A magasság csökkenése, valamint az alacsonyabb első és hátsó csípőpont (24, illetve 26 mm-rel) együttesen 10 mm-rel mélyebb tömegközéppontot eredményez Az első nyomtáv 6, a hátsó 30 mm-rel lett szélesebb. Mindezek a módosítások együttesen fokozott kényelmet, jobb stabilitást és pontosabb vezethetőséget eredményeznek. Az új Corolla Hatchback összesen tizenegy különböző karosszériaszínben rendelhető, ebből négy árnyalat (Oxis Bronz, Lobbanó Vörös, Platina és Mokka Barna) új. A szegmensben egyedülálló módon a Corolla Hatchback dinamikus formaterve négyféle opciós kéttónusú fényezéssel tehető még hangsúlyosabbá; ezek a modell piaci bevezetésétől kezdve elérhetők. A választott karosszériaszínhez metálfekete tetőlemez, első és hátsó tetőoszlopok, valamint külső visszapillantó tükrök társulnak.

A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!

Oldalak: 1 2