Tagged: LMP

A semmi vizet nem zavaró “párt” szerint nem szabad tovább halogatni a dugódíj bevezetését

    Nem szabad tovább halogatni a fővárosi dugódíj bevezetését – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.     “Budapesten a dugódíjat azonnal be kell vezetni, lehetőleg már holnaptól” – szögezte le Kanász-Nagy Máté.     Szerinte Demszky Gábor...

Böffentett egy nagyot az LMP, hogy tudjuk, léteznek még… “Budapesten be kell vezetni a dugódíjat!”

     Az LMP minden törvényi akadályt elhárítana a dugódíj bevezetése elől Budapesten és az országban. Az ellenzéki párt egy jogszabálymódosítással azt is elérné, hogy a befolyó források az úthasználati díjjal élő önkormányzatokhoz kerüljenek.     Egy...

A bizonyíték, hogy nem gondolják komolyan

A gépjárműforgalom mérséklését is célzó politikai nyilatkozatot fogadtak el az LMP budapesti szervezetei szombaton tartott kongresszusukon – közölte az ellenzéki párt az MTI-vel.     Az LMP közleményében úgy fogalmazott, céljuk, hogy kormányra kerülésük esetén “Magyarország...