Megkezdte Föld körüli szólórepülését a 19 éves Zara Rutherford

   Megkezdte Föld körüli szólórepülését a 19 éves belga-brit Zara Rutherford szerdán – közölte a belga sajtó.

    Rutherford a belgiumi Courtrai repülőteréről szállt fel ultrakönnyű, Shark típusú repülőjével, és úgy tervezi, hogy 52 nap alatt körberepüli a Földet.


    Ha sikerül teljesítenie vállalkozását, ő lesz a legfiatalabb nő, aki egyedül megtette az 51 ezer kilométeres távot. A világrekordot az amerikai Shaesta Waiz tartja, aki 2017-ben, 30 évesen repülte végig az utat.


    Zara Rutherford 14 éves kora óta repül. Augusztus 11-én indult volna útnak, de az utolsó pillanatban elhalasztotta a felszállást, hogy egy új kamerarendszert szereljen a gépbe.


    Az út várhatóan 250 órányi repülési időt, összesen nagyjából három hónapot vesz igénybe. Zara Rutherford kétszer keresztezi majd az Egyenlítőt, egyszer az indonéziai Jambi, másodszor a világ másik felén, a kolumbiai Tumaco felett.


    A pilóta azt tervezi, hogy pihenői során találkozik a helyi fiatalokkal, hogy átadja ismereteit a repülésről, különösen a lányoknak.


    Az utat önerőből finanszírozza, Rutherford eladta az autóját, és szponzorokat keresett terve megvalósításához. A fiatal nő 600 eurót szán faültetési projektekre, hogy ellensúlyozza a repülésével járó káros szén-dioxid-kibocsátást.