A Budapest Airport felkészült az új beutazási szabályok végrehajtására

    Felkészült az új határátlépési szabályok végrehajtására a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

    A Budapest Airport keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság minden járat minden utasát a határellenőrzési pontnál okmányellenőrzésnek, illetve a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltatójának közreműködésével kötelező testhőmérséklet-mérésnek veti alá. Felhívták a figyelmet, hogy az okmányellenőrzés a szokásosnál több időt vesz igénybe, mert előtte részletesen kikérdezik az utasokat, és felveszik az adataikat is. Az üzemeltető azt kérte, hogy az utasok töltsék ki a Budapest Airport weboldalán elérhető új karanténűrlapot, és a határellenőrzés alkalmával adják át a hatóságoknak.


    Azok a külföldiek, akik nem léphetnek be Magyarország területére, az erre a célra kijelölt tranzitban várakoznak elutazásukig. A tranzitban várakozó utasoknak a Budapest Airport takarót, korlátlan wi-fi-hozzáférést, illetve igény esetén arcmaszkot biztosít.


    Az új szabályok érvénybe lépésével a Liszt Ferenc repülőtér folyamatosan fogad és indít járatokat, de már látható, hogy a bejelentés óta számos légitársaság törölte járatait a következő hónapra, ezért a korábbi korlátozások során tapasztalt utasforgalomra számítanak, ez napi 3000 alatti utas lehet, míg szeptemberben általában napi 50 000-nél is több utas szokott kezelni a repülőtér.