Piastri nyerte a Szaúdi Nagydíjat

A vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj Oscar Piastri „könnyed” sikerét hozta – ezzel a McLaren pilótája az összetett élére állt.
A második helyen Max Verstappen, míg a harmadik pozícióban Charles Leclerc ért célba.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
A 24 éves Piastri sorozatban második, idei harmadik, és pályafutása ötödik futamgyőzelmét aratta a villanyfényes viadalon.
Az ausztrál versenyző mögött a címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen ért célba másodikként, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája harmadikként.
Piastri ezzel a sikerrel 10 ponttal vezet az összetettben Norris előtt.
A vb két hét múlva az Egyesült Államokban, a Miami Nagydíjjal folytatódik.
A rajtot követően a második helyről induló Piastri azonnal megtámadta a pole pozícióból startoló Verstappent, aki nem tudott hatékonyan védekezni és csak azért tartotta meg a vezető pozíciót, mert levágta az első kanyart. Már az első kör közepén a pályára hajtott a biztonsági autó Cunoda Juki (Red Bull) és Pierre Gasly (Alpine) ütközése miatt, az ötödik körben útjára engedett mezőnyt pedig Verstappen vezette, de addigra öt másodperces időbüntetést kapott a kanyarlevágás miatt. Mögötte sorrendben Piastri, George Russell (Mercedes), Leclerc, Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Lewis Hamilton (Ferrari) száguldott.
Az első kerékcserékre a 20. és a 25. kör között került sor az élmezőnyben haladók számára, és ezeket követően Verstappen Piastri mögé tért vissza a pályára, miután a holland vb-címvédő a boxban letöltötte öt másodperces időbüntetését. A folytatásban senki nem hibázott, s mire a 35. körben a 10. pozícióból rajtoló Norris is letudta az egyetlen kerékcseréjét – amely után ötödikként tért vissza a pályára -, az élen Piastri, Verstappen, Russell volt a dobogós helyeket birtoklók sorrendje. Utóbbit aztán 13 körrel a leintés előtt viszonylag könnyedén előzte meg a remekül versenyző Leclerc.
Az utolsó tíz körben Norrisnak még sikerült elmennie Russell mellett, s ezzel feljönnie a negyedik helyre, de arra már nem maradt ideje, hogy Leclerc-t meg tudja támadni a dobogós pozícióért.
Végeredmény, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör, 308,450 km, a pontszerzők):
- Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:21:06.758 óra
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.843 másodperc hátrány
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.104 mp h.
- Lando Norris (brit, McLaren) 9.196 mp h.
- George Russell (brit, Mercedes) 27.236 mp h.
- Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 34.688 mp h.
- Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 39.073 mp h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:04.630 perc h.
- Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:06.515 p h.
- Isack Hadjar (francia, RB) 1:07.091 p h.
pole pozíció: Verstappen
A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 19 van hátra):
versenyzők:
- Piastri 99 pont
- Norris 89
- Verstappen 87
- Russell 73
- Leclerc 47
- Antonelli 38
- Hamilton 31
- Albon 20
- Esteban Ocon (francia, Haas) 14
- Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 10
- Pierre Gasly (francia, Alpine) 6
- Nico Hülkenberg (német, Sauber) 6
- Oliver Bearman (brit, Haas) 6
- Hadjar 5
- Sainz Jr. 5
- Cunoda Juki (japán, RB/Red Bull) 5
csapatok:
- McLaren 188 pont
- Mercedes 111
- Red Bull 89
- Ferrari 78
- Williams 25
- Haas 20
- Aston Martin 10
- RB 8
- Alpine 6
- Sauber 6