A vasárnapi Szaúdi Nagydíjon Verstappen indulhat az élről – Norris összetörte az autóját

Max Verstappen érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj szombati időmérőjén, Dzsiddában, így Ő indulhat a vasárnapi futamon az első rajtkockából.
Az év eddigi legizgalmasabb időmérőjén Oscar Piastri lett a második, George Russel pedig a harmadik.
Charles Leclerc a negyedik időt autózta, így négy különböző csapat autója indul az első két sorból.
Lando Norris a Q3-ban falhoz csapta az autóját, minek következtében közel tíz percig sszünetetlt a kvalifikáció.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj szombati időmérő edzését Dzsiddában, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A 27 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 42. pole pozíciója.
Verstappen mindössze egy századmásodperccel előzte meg a másodikként végző Oscar Piastrit, a McLaren ausztrál versenyzőjét, akinek csapattársa, a vb-pontversenyt vezető brit Lando Norris az időmérő harmadik szakaszában a falnak csapta az autóját, így a futamon csak a tizedik pozícióból startolhat majd.
A harmadik rajtkockát George Russell, a Mercedes brit pilótája kaparintotta meg.
Az 50 körös Szaúdi Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 19 órakor rajtol.
A teljes rajtsorrend:
1. sor:
- Max Verstappen (holland, Red Bull)
- Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. sor:
- George Russell (brit, Mercedes)
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
3. sor:
- Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
4. sor:
- Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
- Cunoda Juki (japán, RB)
5. sor:
- Pierre Gasly (francia, Alpine)
- Lando Norris (brit, McLaren)
6. sor:
- Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
- Liam Lawson (új-zélandi, RB)
7. sor:
- Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
- Isack Hadjar (francia, RB)
8. sor:
- Oliver Bearman (brit, Haas)
- Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
9. sor:
- Jack Doohan (ausztrál, Alpine)
- Nico Hülkenberg (német, Sauber)
10. sor:
- Esteban Ocon (francia, Haas)
- Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)