Piastri sima sikerét hozta a Kínai Nagydíj

Oscar Piastri könnyedén nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíjat.
A McLaren pilótája mögött a csapattárs, Lando Norris ért célba másodikként, míg a dobogó legalsó fokára a Mercedest vezető George Russel állhatott fel.
Norris a hajrában félproblémákkal köszködött, a befutóra Russel nagyon megközelítette.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjon, megelőzve csapattársát, az összetettben élen álló brit Lando Norrist.
A 23 éves Piastrinak ez volt pályafutása harmadik – idei első – futamgyőzelme.
A kettős McLaren-siker valójában az egész versenyen nem forgott veszélyben, harmadikként George Russell, a Mercedes brit versenyzője ért célba.
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája negyedik lett, megelőzve a két Ferrarit: Charles Leclerc ötödikként, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton pedig hatodikként zárt.
A rajt után Piastri magabiztosan megtartotta az első helyet, Norris pedig megtámadta és meg is előzte Russellt, ezzel feljött másodiknak. A dobogós helyeken száguldók mögött Hamilton, Leclerc, valamint Verstappen következett.
A 14. körig nem változott a sorrend, akkor előbb Hamilton, majd Verstappen, illetve Piastri és Russell is a boxba hajtott kereket cserélni. A 16. kör elején Norris és Leclerc is friss abroncsokat kapott, a McLaren brit versenyzőjét pedig Russell lendületből meg tudta előzni, amikor visszatért a pályára. Rövidesen ugyanakkor Norris a célegyenesben lehagyta a Mercedes brit pilótáját és visszaállt másodiknak Piastri mögé. Mögöttük Russell száguldott, Hamilton pedig elengedte maga mellett a nála szemmel láthatóan gyorsabb Leclerc-t, aki így már negyedik volt.
A folytatásban a mezőny nagy része az egykiállásos boxstratégia mellett döntött, így az élmezőnyben nem történt változás. Hamilton ugyan a 38. körben kiállt egy újabb kerékcserére, amelynek nyomán hatodiknak csúszott vissza, de megpróbálta üldözőbe venni az ötödik Verstappent. A leintésig viszont nem sikerült utolérnie a holland címvédőt, aki néhány körrel a vége előtt megelőzte Leclerc-t, így végül negyedik lett.
Kettős pontszerzéssel zárt az amerikai Haas istálló, miután a francia Esteban Ocon hetedikként, a brit Oliver Bearman pedig tizedikként fejezte be a viadalt.
A vb két hét múlva folytatódik Szuzukában, a Japán Nagydíjjal.
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
A módosított végeredmény, Kínai Nagydíj, Sanghaj (56 kör, 305,066 km, a pontszerzők):
- Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30:55.026 óra
- Lando Norris (brit, McLaren) 9.748 másodperc hátrány
- George Russell (brit, Mercedes) 11.097 mp h.
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 16.656 mp h.
- Esteban Ocon (francia, Haas) 49.969 mp h.
- Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 53.748 mp h.
- Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 56.321 mp h.
- Oliver Bearman (brit, Haas) 1:01.303 perc h.
- Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:10.204 p h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:16.387 p h.
pole pozíció: Piastri
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 22 van hátra):
versenyzők:
- Norris 44 pont
- Verstappen 36
- Russell 35
- Piastri 34
- Antonelli 22
- Albon 16
- Ocon 10
- Stroll 10
- Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 9
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8
- Nico Hülkenberg 6 (német, Sauber) 6
- Bearman 4
- Cunoda Juki (japán, RB) 3
- Sainz Jr. 1
csapatok:
- McLaren 78 pont
- Mercedes 57
- Red Bull 36
- Williams 17
- Ferrari 17
- Haas 14
- Aston Martin 10
- Sauber 6
- RB 3