Egyéves hosszabbítással 2026-ban még lesz futam Zandvoortban, utána viszont nem
Egyéves hosszabbítás eredményeként 2026-ban még rendeznek Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, azt követően viszont már nem.
Hosszabb szünet után 2021-ben került vissza a versenynaptárba ez a helyszín, amely az éppen azóta sorozatban négyszer győztes Max Verstappen hazai pályája. A négy ott rendezett futamból a Red Bull pilótája hármat megnyert: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban győzött, míg idén Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mögött második lett.
Jövőre augusztus 29. és 31. között kerül sor a futamra, a 2026-os hollandiai hétvége időpontját pedig 2025-ben jelölik ki. Az viszont már biztos, hogy – azon a helyszínen először – sprintversenyes lebonyolításra kerül majd sor – számolt be róla a sorozat hivatalos honlapja.
A Holland Nagydíj 1985 után eredetileg a 2020-as programban szerepelt újra, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg. Az öt évre szóló szerződés így 2025-ben járt volna le. Most egy évvel hosszabbítottak, de hosszabb együttműködést a helyi promóter nem vállalt.