Különleges versenyruhát bocsát licitre az F1 magyar főorvosa

     Saját maga által viselt és a címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája által is aláírt versenyruhát, valamint sisakot és kesztyűt bocsát licitre Hetzman T. László, a Forma-1-es autós gyorsasági vb-sorozat állandó magyar főorvosa.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi delegáltja a július 21-én sorra kerülő 39. Magyar Nagydíj apropóján, az SOS Gyermekfalvak által bocsátja árverésre a különleges relikviákat, melyeket a tavalyi idény során használt, így azok az összes F1-es versenyhelyszínt megjárták.


    Az SOS Gyermekfalvak hétfői közleménye szerint Verstappen a magyar főorvos személyes felkérésére dedikálta a ruhát, a sisakot, valamint a kesztyűt.


    “Amikor tehettem, korábban is támogattam a rászoruló gyermekeket, s mivel néhány hónapja magam is édesapa vagyok, még inkább érzem ennek a fontosságát. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a licit az FIA támogatásával megvalósulhat és bízom abban, hogy az SOS Gyermekfalvak révén sok gyermeknek tudunk ezzel segíteni” – nyilatkozta Hetzman T. László.


    A felszerelésre már lehet licitálni a https://www.sos.hu/forma1/ webcímen.


    A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a július 19-20-21-i hétvégén rendezik a Hungaroringen.

Tudtad?