Pert indítottak a British Airways és a brit állam ellen az 1990-ben Kuvaitban rekedt brit gép utasai és személyzetének tagjai

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
     Pert indítottak a British Airways légitársaság és a brit állam ellen annak a brit repülőgépnek azt utasai és személyzetének tagjai, amely a Kuvait ellen 1990-ben elindított iraki invázió első óráiban szállt le a kuvaiti repülőtéren, és a fedélzetén tartózkodókat az iraki hadsereg túszul ejtette.

    A BA 149-es járata – egy Boeing 747-es – 367 emberrel a fedélzetén Kuvait érintésével a malajziai Kuala Lumpurba tartott, és 1990. augusztus 2-ának hajnalán szállt le a kuvaiti repülőtéren, de felszállni már nem tudott.


    A gép utasai közül sokat Bagdadba szállítottak, éheztették, bántalmazták és hetekig élő pajzsként tartották őket fogva a szövetséges légitámadásoknak kitett iraki hadiüzemek és egyéb stratégiai célpontok területén.


    Az egyik brit légikísérőt az iraki katonák megerőszakolták, a repülőgépet pedig, amely egészen a háború utolsó napjáig sértetlenül állt a betonon, a visszavonuló iraki egységek felrobbantották.
    A túszokat öt hónap után engedték szabadon.


    A polgári peres keresetet a járat 94 egykori utasa és légikísérője nevében terjesztette be hétfőn a londoni felsőbírósághoz a McCue Jury and Partners nevű londoni ügyvédi iroda.


    A felperesek annak hivatalos megállapítását kérik a bíróságtól, hogy a járatot a brit kormány a fedélzeten tartózkodók szándékos veszélyeztetésével hírszerzési célokra használta.


    A kereset szerint a brit állam és a British Airways ellen gondatlanság és közhivatali feladatok ellátása körében elkövetett kötelezettségszegés vádja merül fel.


    A három és fél évtizeddel ezelőtti eset óta számos alkalommal elhangzottak olyan értesülések, hogy a Margaret Thatcher vezette akkori brit kormány a BA-járaton egy katonai hírszerző egységet akart bejuttatni Kuvaitba, ezért nem értesítette a személyzetet a veszélyről. A brit sajtó által az elmúlt évtizedekben megszólaltatott tanúk rendre és egybehangzóan állítják, hogy a londoni indulás előtt busszal katonák érkeztek a géphez, és a Boeing hátsó traktusában foglaltak el helyeket.


    A tanúk beszámolói szerint a csoport tagjai Kuvaitban elsőként hagyták el a gépet, és soha többé senki nem hallott róluk.


    London azóta is következetesen cáfolja, hogy a járatot az akkori kormány felderítési feladattal megbízott katonai alakulat bejuttatására használta volna.


    Nagy-Britanniában korábban is történtek kísérletek kártérítési igény érvényesítésére az utasok részéről, ezek azonban rendre elbuktak a bíróságokon.

Egy utas rosszulléte miatt Budapesten szállt le egy Londonból Hongkongba tartó repülőgép

Tudtad?