Az M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos Verstappen címvédése

    Az M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos, hogy megvédi Forma-1-es világbajnoki címét Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője.

    Ujvári Máté elmondta, a szezont megelőző tesztek alapján arra némi esély mutatkozik, hogy valamivel szorosabb lesz az idei szezon, mint a tavalyi, melynek során mindössze három olyan futam volt, amikor nem a bajnokot intették le elsőként a célban.


    Ujvári Máté hozzátette, bizonyos pályákon és körülmények között egy körön a Ferrari megfoghatja majd a Red Bullt, és összességében is közelebb lehet riválisához, mint az előző idényben, viszont ezzel együtt is egyértelműen a sorozatban negyedik végső sikerére hajtó Verstappen és csapata a favorit.


    A Forma-1 történetében szinte példa nélküli módon minden istálló ugyanazokkal a pilótákkal vág neki a mostani idénynek, mint az előzőnek, Ujvári Máté szerint ugyanakkor a szezon végén már nagy lehet a mozgás. Megjegyezte, a Ferrarihoz távozó hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton “ülése” lehet az egyik legnépszerűbb állás, erre szerinte Carlos Sainz, Fernando Alonso, vagy Esteben Ocon lehet esélyes.


    A 24 fordulós idei Forma-1-es vb-idény szombaton, a Bahreini Nagydíjjal kezdődik Szahírban.

Verstappen: “Ha gyors vagy a Hungaroringen, akkor mindenhol az vagy”