Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

November 24-én 189 utassal a fedélzetén elindította első közvetlen charterjáratát Budapestről Ománba az IBUSZ, hazánk legnagyobb múltú turisztikai szolgáltatója. Mostantól egészen április végéig szerveznek utakat az „új Maldív-szigeteknek” is nevezett ország tengerparti városába, Salalah-ba, ahol a hideg, ködös téli napokból kiszakadva kellemes hőmérséklet, fehér homokos part, 25-26 Celsius fokos tenger, luxus kategóriás szállodák, valamint egy felfedezésre váró természeti környezet és történelmi kultúra várja az utazókat.

Omán mellett számos meggyőző érv szól köztük az is, hogy jóval közelebb van, mint a télen népszerű nyaralási helyszínek többsége, átszállás nélkül, alig 7 órás repülőúttal elérhető az úti cél. A menetrend ideális az utazók számára: odafelé kora reggel indul a járat, visszafelé pedig késő este érkezik, így a lehető legtovább élvezhetik az utasok a nyaralás minden egyes percét. Az első chartergép Budapestről Salalah-ba 189 utassal a fedélzetén november 24-én startolt, és egészen április végéig hetente fordulnak majd meg a járatok, amelyeken magyar személyzet várja az utasokat.

A szultánságban az időjárás kiegyensúlyozott, így a nyaralni vágyók biztosak lehetnek benne, hogy 26-30 Celsius fokos meleg fogadja őket, a tenger hőmérséklete pedig kiváló a fürdőzéshez: 25-26 fokos. Puha, fehér homokos strandjai, természeti szépségei, különleges lagúnái, történelmi és természeti kincsei, valamint a szállodák magas szintű szolgáltatásai csodás élményeket kínálnak a családdal, barátokkal, vagy párban utazóknak. Omán rendkívül biztonságos ország, az emberek szívélyes vendéglátók, az ország vallási előírásai pedig kicsit megengedőbbek más muszlim országokhoz képest.


Az idén 121 éves IBUSZ generációkon átívelően megbízható partner az utazások, nyaralások szervezésénél. Kínálatát az utasok igényeihez alkalmazkodva alakítja. – Egyre több honfitársunk igényli, hogy a téli hónapokban legalább egy hetet egzotikus helyen, pihenéssel, lazítással töltsön, valódi nyárban, felhőtlenül. Ománba saját charterjáratainkkal, magyar személyzettel, átszállás nélkül, a késések, transzferek izgalmát feledve, biztonságosan utazhatnak, a repülőtéren magyar nyelvű idegenvezetőink várják őket, akikre a nyaralásuk során is végig számíthatnak. Ár-érték arányban szinte verhetetlen a salalah-i ajánlat, hiszen más, ilyenkor közkedvelt all inclusive tengerparti úti célhoz képest akár feleannyiba, harmadába kerül az egyhetes nyaralás, „tokkal-vonóval” – mondta Termes Nóra, a hazai turisztikai piacon legnagyobb alaptőkével és vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási iroda hálózati és marketingigazgatója.