Verstappen nyerte a vihar miatt idejekorán véget ért brazil időmérőt

Korábban, a pénteki egyetlen szabadedzésen Sainz volt a leggyorsabb, majd az időmérő utolsó szakaszában egy hatalmas vihat érkezett a pályára, ezért piros zászlóval megszakították a kvalifikációt.

Az időmérőn Leclerc, Sroll, illetve Alonso követte a világbajnokot a leggyorsabban.

Max Verstappen, a Red Bull címvédő, háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 26 éves holland pilótának – aki már hetekkel ezelőtt bebiztosította sorozatban harmadik vb-címét – ez az idei 11., egyben pályafutása 31. pole pozíciója.


    Verstappen mellől Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője indulhat majd, míg a harmadik rajtkockából Lance Stroll, az Aston Martin kanadai pilótája vág neki a versenynek.


    A pénteki időmérő a pálya takarítása miatt negyedórás késéssel indult, majd az utolsó néhány percet lefújták, mert hatalmas vihar csapott le a létesítményre.


    A 71 körös Sao Pauló-i futam vasárnap, magyar idő szerint 18 órakor rajtol, de előtte, szombaton még egy sprintfutamot is rendeznek.

A rajtsorrend:
    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    2. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
    3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
George Russell (brit, Mercedes)
    4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    5. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
    6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    7. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
    8. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    9. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
    10. sor:
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

FRISS: Russellt megbüntették, két hellyel hátrább rajtol vasárnap
    

    A további program magyar idő szerint:
    szombat:
sprintkvalifikáció 15.00
sprintfutam 19.30  
    vasárnap:
futam 18.00

Tudtad, hogy a trollverda idén ősszel csatlakozott a MÉDIABIRODALOM lapcsoporthoz?