Verstappen behúzta az Olasz Nagydíjat is

A Red Bull pilótája mögött a csapattárs Perez futott be másodikként, a futamon több alkalommal is elmebeteg ámokfutóként viselkedő Sainz pedig a harmadik lett.

Picsogó Lajos és csapattársa, Russel is időbüntetést kapott az elkövetett szabálytalanságok miatt.

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, s ezzel új rekordot állított fel, ő lett ugyanis az első pilóta, aki egy F1-es idényen belül sorozatban 10 futamgyőzelmet aratott.

    A 25 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 47. és az idei 12. sikere, az összetettben pedig így már 145 pontos előnnyel áll az élen.


    Monzában Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a pole pozícióból startoló Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája állhatott fel.


    A futam rajtját halasztani kellett, mert a felvezető körön Cunoda Juki (Alpha Tauri) műszaki hiba miatt félreállt, ennek nyomán nem lehetett biztonságos körülmények között megtartani a startot. A viadal így húszperces késéssel kezdődhetett meg, a rajt pedig teljesen tiszta volt, Sainz az élen maradt, mögötte sorrendben Verstappen és Charles Leclerc (Ferrari) száguldott a második és harmadik helyen.


    A verseny első harmadában nem történt jelentős változás, a 15. körben viszont Sainz elhibázta a célegyenes végén a féktávot, a minimális hibát pedig Verstappen azonnal kihasználta és megelőzte spanyol ellenfelét. A vb-címvédő innentől meglépett az üldözőitől, közben csapattársa, Pérez feljött negyediknek és igyekezett utolérni az előtte száguldó Ferrarikat.


    A kerékcserék sorát az élmezőnyben haladók közül Sainz kezdte meg a 20. körben, egy körrel később pedig Verstappen és Leclerc is a boxban járt. Pérez a 22. körben kapott friss abroncsokat az autójára és az egymás mögött haladó ferrarisok mögé érkezett vissza a pályára.


    Verstappen az élen sorra futotta meg a leggyorsabb köröket és egyre nagyobb előnyre tett szert az őt üldöző Sainzcal szemben, míg a 32. körben Pérez meg tudta előzni Leclerc-t és feljött harmadiknak.


    Tíz körrel a vége előtt Verstappen már több mint 10 másodperces előnyt alakított ki az élen, sikerét pedig semmi nem veszélyeztette, a második helyért ugyanis közben Pérez támadta Sainzot. A spanyol ferraris két alkalommal is nagyon keményen védekezve hárította a mexikói rivális támadását, de Pérez harmadik próbálkozására már nem volt ellenszere, így le kellett mondania a második helyről. Az utolsó körökben a két Ferrari-pilóta, Sainz és Leclerc csatázott hatalmasat a harmadik pozícióért, amely végül a spanyolé lett.


    A vb két hét múlva Szingapúrban folytatódik.

A vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
    Végeredmény, Olasz Nagydíj, Monza (51 kör, 295,443 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:13:41.143 óra
 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 6.064 másodperc hátrány
 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 11.193 mp h.
 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 11.377 mp h.
 5. George Russell (brit, Mercedes) 23.028 mp h.
 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 42.679 mp h.
 7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 45.106 mp h.
 8. Lando Norris (brit, McLaren) 45.449 mp h.
 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 46.294 mp h.
10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:04.056 perc h.
    leggyorsabb kör: 1:25.072 perc (43. kör, Piastri)
    pole pozíció: Sainz

    A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 8 van hátra):
    versenyzők:
 1. Verstappen 364 pont
 2. Pérez 219
 3. Alonso 170
 4. Hamilton 164
 5. Sainz 117
 6. Leclerc 111
 7. Russell 109
 8. Norris 79
 9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 47
10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 37
11. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 36
12. Esteban Ocon (francia, Alpine) 36
13. Albon 21
14. Nico Hülkenberg (német, Haas) 9
15. Bottas 6
16. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 4
17. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 3
18. Kevin Magnussen (dán, Haas) 2
    csapatok:
 1. Red Bull 583 pont
 2. Mercedes 273
 3. Ferrari 228
 4. Aston Martin 217
 5. McLaren 115
 6. Alpine 73
 7. Williams 21
 8. Haas 11
 9. Alfa Romeo 10
10. Alpha Tauri 3