A Budapest Airport 300 ezer tonnára növeli éves légi áruforgalmi kapacitását

    A Budapest Airport a jelenlegi 250 ezer tonnáról 300 ezer tonnára növeli éves légi áruforgalmi kapacitását a Bud Cargo City bővítésével – mondta René Droese, a Budapest Airport fejlesztési vezérigazgató-helyettese szerdán, a Cargo City Handling épülete bővítésének bokrétaünnepségén.

    A Bud Cargo City tavaly rekordmennyiségű, mintegy 200 ezer tonna légiárut kezelt, ami 2021-hez képest 5,8 százalékos, 2019-hez képest pedig 43 százalékos növekedés.


    A vezérigazgató-helyettes felidézte, hogy a Budapest Airport 50 millió eurós beruházásban 2018-ban kezdte építeni a cargobázist, amelynek első ütemét 2020-ban adták át. Ezt bővítik most további 30 millió eurós fejlesztéssel, amelynek részeként 18 millió eurót fordítanak az épületek, és 12 millió eurót a repülőgépeket fogadó előtér növelésére. A második ütemet még az idén, az év végéig szeretnék átadni – tette hozzá.


    René Droese elmondása szerint a légi áruforgalmat kiszolgáló épületet 6700 négyzetméterrel bővítik a földszinten, és ezt egészíti ki a galériákon kialakítandó 2200 négyzetméteres irodai részleg.


    A légi áruforgalomban, logisztikában 12 ezer ember dolgozik, a fejlesztésekkel szeretnék elérni, hogy a Bud Cargo City még inkább a régió vezető légi áruforgalmi központjává váljon – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.


    Kijelentette, hogy a Budapest Airport folytatja a repülőtér fejlesztését. A nagyobb projektek között említette, hogy a nyáron átadják a parkolót a 2-es terminál előtt a korábbi helyén, tervezik az 1-es terminál megnyitását az utasforgalom előtt 2026-ra, és előkészítik a 3-as terminál projektet.


    A fejlesztéseknél kiemelt figyelmet fordítanak a minőségre, méltóan a 15 millió és 25 millió közötti éves utasforgalmat legbonyolító kategóriában elnyert legjobb európai repülőtér címhez – mondta René Droese.