Egy év alatt átlagosan több, mint harminc százalékkal növelte a munkavállalói béreket a Budapest Airport

A Budapest Airport számára fontos, hogy a BUD-csoport munkavállalói a nehezebb gazdasági körülmények között is számíthassanak a vállalatra, ezért a repülőtér-üzemeltető tavaly márciusban átlagosan 13 százalékkal, októberben pedig – rendkívüli eljárás keretében, a 2023-as béremelést előrehozva – 10 százalékkal növelte a munkavállalók fizetését. Az idei évre vonatkozó béremelés egy része így már tavaly ősszel életbe lépett, a munkáltató az aktuális gazdasági körülményeket mérlegelve pedig idén márciusban végrehajtotta a béremelés második részletét is, további 7 százalékkal emelve a munkavállalói béreket. A BUD-csoport dolgozói ezzel a tavaly őszi bérükhöz képest átlagosan több mint 17 százalékkal magasabb fizetést visznek haza, egy év alatt pedig átlagosan több mint 30 százalékkal nőttek az alapbérek a vállalatnál.

A Budapest Airport az elszálló inflációra és a nehéz gazdasági körülményekre való tekintettel tavaly két jelentős béremelést is végrehajtott: márciusban átlagosan 13 százalékkal (bizonyos munkakörök esetében 15 százalékkal), októberben pedig a 2023-as béremelés egy részét előrehozva további 10 százalékkal emelkedett a BUD Csoport munkavállalóinak fizetése. A 2023-as béremelés egy részének előrehozatalával a Budapest Airport munkavállalói a megszokottnál korábban hozzájuthattak a megemelt fizetésükhöz – ezzel is támogatva a mindennapi megélhetést -, idén márciusban pedig a repülőtér-üzemeltető végrehajtotta a 2023-as béremelés második részét is. A márciusi fizetéssel érkező további 7 százalékos emeléssel együtt a Budapest Airport, a RÜK Kft. és a BUD Security Kft. dolgozóinak bére fél év alatt átlagosan több mint 17 százalékkal, egy év alatt pedig átlagosan több mint 30 százalékkal nőtt.

Emelkedett a karácsonyi bónusz és a törzsgárda juttatás összege is. A Budapesten kívülről autóval közlekedők munkába járási támogatása márciustól 20 Ft/km-re nő, míg a budapesti munkavállalók továbbra is havi bruttó 14 286 forint utazási támogatásra jogosultak, amelynek nettója megegyezik a havi tömegközlekedési bérlet árával. A város közigazgatási határán kívülről, vonattal vagy busszal ingázóknak a jogszabálynak megfelelő 86%-os bérletár-megtérítés jár.

A Budapest Airport a családokat is támogatni kívánja, ezért az apaszabadság esetében – amelynél jogszabály szerint gyermek születése esetén az apa tíz munkanap szabadságra jogosult, ebből azonban öt nap után csupán a távolléti díj 40%-a jár – a teljes szabadság távolléti díját kiegészíti 100 százalékra.

Zahorán-Pirisi Zsuzsa, a Budapest Airport humánerőforrás vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: „Nemrég óriási elismeréssel gazdagodtunk: a budapesti repülőtér lett Európa legjobbja a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek között, ami a BUD-csoport dolgozóinak elhivatott munkája nélkül nem lett volna lehetséges. Habár 2022 már a harmadik olyan év volt, amire rányomta a bélyegét a világjárvány okozta visszaesés, és a teljes visszaépülés még idén is várat magára, fontos számunkra, hogy a munkavállalóink érezzék: a Budapest Airport hálás a munkájukért, és megérti, milyen nehézségekkel kell szembe nézniük nap mint nap a megemelkedett árak miatt. Minden erőnkkel mellettük állunk ebben a nehéz helyzetben, és büszke vagyok rá, hogy jelenlegi bérajánlatunkkal kiemelkedő béremelést tudunk biztosítani, a vállalatra jellemző támogató légkör pedig még inkább erősíti azt a stabilitást, amit munkáltatóként nyújtunk számukra.”