A fejlesztések összege elérte a 90 milliárd forintot ferihegyen

Rendkívül nagy kihívást jelentő, ám mégis nagyon sikeres évet zárt 2022-ben a Budapest Airport. A vállalat visszaépítette a COVID előtti utasforgalom 75%-át, teljesen új célállomásokat adott hozzá a menetrendhez és regionális vezetővé vált a minőség terén, miközben a légiáru mennyisége soha korábban nem látott rekordokat döntött. Több fontos fenntarthatósági beruházás is kezdetét vette, és a négy év alatt megvalósított repülőtéri fejlesztések értéke év végére elérte a 90 milliárd forintot. A repülőtér üzemeltető tavaly is folytatta az 1. Terminál újranyitására és a 3. Terminál építésére történő felkészülést, miközben újabb hazai és nemzetközi díjakat nyert a minőség, a fenntarthatóság, a HR és a kommunikáció területén is.

2022 sem volt eseménytelennek mondható a Budapest Airport életében. Nem csupán a koronavírus-járványból való felépülésben tett újabb nagy lépéseket a repülőtér-üzemeltető, hanem olyan váratlan, előre nem látott szituációkkal is meg kellett küzdenie, mint az ukrajnai orosz invázió okozta menekültáradat, a gazdasági lassulás következményei, az energiaválság, továbbá az európai repülőterek többségénél tapasztalt nyári fennakadások begyűrűző hatásai. Mindemellett az elszálló infláció, valamint a légitársaságokra kivetett extraprofitadó is befolyásolta a Budapest Airport életét, leginkább 2022 utolsó negyedévében és 2023-ban.

A tavalyi év első két hónapja a megszokott ütemben és az előrejelzések szerint alakult a budapesti légikikötőben, azonban a február végén kezdődött ukrajnai orosz invázió miatt kialakult menekültválság márciusban nem mindennapi feladatokat jelentett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. A Budapest Airport az evakuációs járatok problémamentes kezelése érdekében átmenetileg újranyitotta az 1. Terminált, ahonnan összesen több mint 8000, főként indiai, nigériai, ecuadori és marokkói diák utazott el és ahová 3200 ukrán állampolgár érkezett. A repülőtér üzemeltető a hatóságokkal, a nagykövetségekkel, a minisztériumokkal és a segélyszervezetekkel közösen biztosította az összes menekült megfelelő ellátását, miközben a 2. Terminál forgalma zavartalanul üzemelt.

A menekülthelyzet kezelésével párhuzamosan a Budapest Airport folyamatosan készült a nyári hónapok megnövekvő utasforgalmára, hiszen már április folyamán látszott, hogy a COVID utáni első igazán erős nyár kihívások elé fogja állítani a repülőterek többségét, különösen azokat, ahol a munkaerőhiány kritikus szintet ért el. Köszönhetően annak, hogy a Budapest Airport időben megkezdte a felkészülést a járvány utáni újraindulásra humán erőforrás, kapacitás és infrastruktúra-bővítés tekintetében is, a magasabb utasforgalom egyáltalán nem okozott fennakadást a főváros légikikötőjében. Miközben számos európai repülőtéren súlyos fennakadások alakultak ki, a Budapest Airport a nyári időszak alatt is zökkenőmentesen üzemeltette a budapesti repülőteret, és több, újonnan bevezetett folyamatnak köszönhetően a földi kiszolgáló vállalatok tevékenysége sem akadozott.

A nyári hónapokban az utasforgalom elérte a járvány előtti szint 80%-át, újra átlépve az 1 millió főt. A májusi bejelentés a légitársaságokra is kivetett extraprofit adóval kapcsolatban azonban a nyár folyamán az utasszámok újrakalkulálására késztette a vállalatot, az ősszel elszálló infláció pedig ismételten a prognózisok felülvizsgálatát követelte a repülőtér-üzemeltetőtől. A hazai és a nemzetközi gazdasági helyzet hatására az őszi hónapokban ismét csökkenésnek indult az utasforgalom, a magas euróárfolyam hatására elkezdett megváltozni a repülőtéri utasösszetétel a külföldi turisták javára, az előrejelzések pedig azt mutatták, hogy a járvány előtti utasforgalom teljes visszaépülése e hatások eredményeképpen egy évvel, 2024-re tolódik.

Az őszi időszak egy komoly vállalással kezdődött; szeptemberben elindult minden idők legnagyobb és legtöbb szolgáltatást kínáló, három éven át tartó zajvédelmi programja összesen 1,2 milliárd forint (3 millió euró) értékben. A több mint tíz éve futó, most kibővített, immár 4000 ingtatlant érintő program célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelése csökkenjen az ingatlanok lakó-és pihenőhelyiségeiben található nyílászáróinak utólagos szigetelése vagy cseréje, a redőnytokok szigetelése, illetve hangszigetelt szellőztető berendezés telepítése által.

Mindezen kiemelt történések mellett a Budapest Airport 2022-ben folyamatosan készült az 1. Terminál újranyitására, ahol már csak az építési engedély beérkezésére vár az üzemeltető. A tervek szerint és a prognózisokkal összhangban a területileg duplájára növelt és felújított 1. Terminálnak legkésőbb 2025 nyarán meg kell nyitnia ahhoz, hogy a növekvő utasforgalom kezelését a megszokott magas minőségű szolgáltatásokkal ki tudja elégíteni a vállalat, továbbá az ország turizmusa tovább tudjon fejlődni. Az 1. Terminál újranyitásának késése közvetlen és jelentős hatással lenne a magyarországi turizmus növekedésére. Mindeközben a tavalyi évben is folyamatosan zajlott a felkészülés a 3. Terminál építésére is, amelynek első fő szegmensei a tervek szerint 2030-ban fognak elkészülni. Jelenleg a nemzetközi tervpályázatra való felkészülés, a fázisolás és az előzetes tanulmányok elkészítése zajlik, hogy az építkezés ne okozzon majd fennakadást a 2. Terminál működésében.