Az ősz is forró a repülőtéren, de az utasforgalom a gyengülés első jeleit mutatja

A szeptemberi utasforgalom a repülőtéren a gyengülés első jeleit mutatja. A korábbi nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 81%, illetve 80%-os visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónapjaihoz képest. Szeptember folyamán ez a fellendülési arány a 2019 szeptemberi szint 78%-ára csökkent, mivel a közelmúltbeli gazdasági helyzet és a légitársaságokra kivetett új kormányzati adó vegyes hatása lelassította a fellendülést. Az ősz első hónapjában összesen 1 185 462 induló és érkező utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szeptember végéig így összesen 9 060 752 utast fogadott és indított idén a budapesti repülőtér, csaknem 265%-kal többet, mint 2021 első kilenc hónapjában. Idén a főszezonon kívül is népszerű célállomásnak bizonyult London, Tel-Aviv, Amszterdam, Frankfurt és Párizs.

A cargo árumennyiség minimális, 4,1%-os csökkenést mutat 2021 szeptemberéhez képest. Éves viszonylatban viszont ezen a területen is emelkedés mutatkozik; az eddig kezel 143 716 tonna légiáru 7,8%-kal több, mint a tavaly január-szeptemberi időszakban regisztrált volumen.