A légiirányítók sztrájkja miatt törlik a járatok mintegy felét pénteken Franciaországban

    A francia légiirányítók sztrájkja miatt mintegy ezer járatot törölnek pénteken Franciaországban.

    A polgári légi közlekedés igazgatósága (DGAC) csütörtökön azt közölte, hogy két nappal ezelőtt azt kérték a légitársaságoktól, hogy pénteken csökkentsék felére a járataik számát a munkabeszüntetés miatt.


    A légiirányítók szakszervezete az inflációnak megfelelő fizetésemelést, valamint új munkaerő felvételét követeli.


    A DGAC szóvivője szerint a légitársaságok mintegy ezer olyan járatot töröltek, amely Franciaországba érkezne, vagy onnan indulna pénteken.


    A kötelező minimum szolgáltatás életbe léptetése ellenére a járattörlések és a várható jelentős késések az ország valamennyi repülőterét érintik. Ezért a DGAC azt kérte az utasoktól, hogy aki teheti, halassza el a repülőútját, illetve érdeklődjön a légitársaságánál arról, hogy elindul-e a járata.


    Az Air France szerdán azt közölte, hogy a belföldi és európai járatai 55, a tengerentúli járatainak pedig 10 százalékát törli pénteken.


    Három hónappal ezelőtt a párizsi repülőtereken többször is voltak sztrájkok, miután az ott dolgozók, valamint az EasyJet és a Ryanair légitársaságok munkatársai követeltek azonnali fizetésemelést, amelyet meg is kaptak.