Verstappen győzelmével növelte előnyét a vb-pontversenyben

     Max Verstappen, a Red Bull címvédő holland versenyzője nyerte a vasárnapi a Forma-1-es Francia Nagydíjat.

    A világbajnoki pontversenyben most is éllovas pilóta hetedik futamgyőzelmét aratta a szezonban, karrierje során a 27. versenyt nyerte meg.


    Verstappent a Forma-1-es pályafutása 300. versenyén rajtoló hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) követte másodikként, míg a harmadik utóbbi csapat- és honfitársa, George Russell lett, aki a mexikói Sergio Pérezzel (Red Bull) vívott nagy csatákat a futam alatt. Utóbbi páros Carlos Sainzzal (Ferrari) egészült ki háromra, ám a spanyol kétszer járt a boxban kereket cserélni, másodjára a harmadik helyről ment ki, és csak az ötödikre tudott visszakapaszkodni.


    A futam legnagyobb vesztese az élről rajtolt monacói Charles Leclerc (Ferrari) volt, aki a verseny harmadánál műszaki hiba miatt esett ki, miközben magabiztos előnnyel haladt az első helyen.


    A rajt után óvatosan tagozódott be a mezőny, amelynek elején Leclerc, Verstappen, Hamilton, Pérez volt a sorrend, hátrébb az utolsó helyről rajtolt Kevin Magnussen (Haas) volt a legszemfülesebb, a dán pilóta hét pozíciót javított. Verstappen nem várt sokáig a támadással, már a harmadik körtől nyomás alá helyezte Leclerc-t, az őket követő Hamiltonnal szemben több mint hat másodperc volt az előnyük. A holland azonban hamar visszavett az intenzitásból, és megelégedett a tisztes követéssel. A motorelem-csere miatt a tizedik sorból indult Sainz Jr. közben erőteljesen jött fel, a pilóták alig jutottak túl az első néhány körön, a spanyol máris a középmezőnybe tagozódott.


    Az élmezőnyben lévők közül Verstappen ment először kerékcserére, a 16. kör után a második helyről állt ki és a hetedikre tért vissza. Leclerc-t akkor Hamilton követte tíz másodperces lemaradással, ilyen simának tűnő szituációban történt a verseny legnagyobb fordulata: a monacói az egyik kanyarban megpördült és a gumifalban végezte. Verstappen kivételével az egész mezőny azonnal a boxba hajtott kerékcserére, a biztonsági autó bejött két körre, majd szinte egy új verseny vette kezdetét.


    A csapatrádiózás alapján először úgy tűnt, beragadt Leclerc gázpedálja, ez okozta a kicsúszását, ám a futam után elismerte, hogy erről szó sincs, vezetői hiba következtében esett ki, és ezt Mattia Binotto csapatfőnök is megerősítette.


    Abban a holland vb-címvédő győzelmét már senki és semmi nem fenyegette, miként mögötte Hamilton is végig magányosan autózott.


    Utánuk viszont Sainz nagyokat csatázott riválisaival, és sorra előzte meg a spanyol Fernando Alonsót (Alpine), aztán Pérezt és végül Russellt is, már a harmadik helyen volt, de eltaktikázta magát. Második kerékcseréjét követően a kilencedik pozícióba jött vissza az új gumikkal a hajrára, de a hátralévő tíz kör kevés volt ahhoz, hogy még egyszer érdemben beleszóljon a dobogóért zajló csatába. Alonsót ugyan még lehúzta, de a Pérez, Russell párosra már nem jelentett veszélyt. A brit végül két körrel a vége előtt elhúzott a figyelmetlen mexikói mellett, aki nem tudott visszaelőzni.


    A vb jövő hétvégén a mogyoródi Hungaroringen, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

A vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):


    Végeredmény, Francia Nagydíj, Le Castellet (53 kör, 309,69 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:02.112 óra
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 10.587 másodperc hátrány
 3. George Russell (brit, Mercedes) 16.495 mp h.
 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 17.310 mp h.
 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 28.872 mp h.
 6. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 42.879 mp h.
 7. Lando Norris (brit, McLaren) 52.026 mp h.
 8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 56.959 mp h.
 9. Daniel Ricciardo (brit, McLaren) 1:00.372 perc h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:02.549
    leggyorsabb kör: 1:35.781 perc (Sainz Jr., 51. kör)
    pole pozíció: Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

    A vb-pontversenyek állása 12 futam után (még 10 van hátra):
    versenyzők:
 1. Verstappen 233 pont
 2. Leclerc 170
 3. Pérez 163
 4. Sainz Jr. 144
 5. Russell 143
 6. Hamilton 127
 7. Norris 70
 8. Ocon 56
 9. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46
10. Alonso 37
11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 22
12. Ricciardo 19
13. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 16
14. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 15
15. Mick Schumacher (német, Haas) 12
16. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 11
17. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 5
18. Stroll 4
18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 3
    csapatok:
 1. Red Bull 396 pont
 2. Ferrari 314
 3. Mercedes 270
 4. Alpine 93
 5. McLaren 89
 6. Alfa Romeo 51
 7. Haas 34
 8. Alpha Tauri 27
 9. Aston Martin 19
10. Williams 3