Újraindult a Lufthansa Debrecen-München járata

    Újraindult a Lufthansa légitársaság München és Debrecen közötti járata: a két év után elsőként érkező gép utasait vasárnap a légitársaság, a repülőtér és a város képviselői köszöntötték a debreceni repülőtéren.

    Antal Gábor, a német Lufthansa-csoport magyarországi képviselője felidézte: 2016-tól heti három alkalommal közlekedett a Lufthansa Müűnchen és Debrecen között, a koronavírus-járvány kétéves kényszerszünet után most heti négy járattal indulnak újra. A gépek hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek majd.


    Érdekességként említette, hogy míg 2019-ban, a járvány előtti utolsó teljes évben a járatot igénybe vevők 60 százaléka céges utas volt, 40 százaléka egyéni utazó, a mostani foglalások szerint ez éppen fordítva van. Általános tapasztalatuk, hogy a cégek visszatérése vontatottabb – mondta a szakember.


    Antal Gábor elmondta, hogy a Lufthansa csoport az idei első negyedévben elérte a koronavírus-járvány előtti időszak kapacitásának 57 százalékát, 2021 első negyedévéhez képest pedig 171 százalékos volt a növekedés.


    A Lufthansa hosszú távra tervez Debrecenben – mondta el az MTI érdeklődésére Antal Gábor, jelezve azt is, hogy a debreceni BMW autógyár alapkőletételére a jövő héten a Lufthansa járatával érkeznek Debrecenbe a BMW-csoport vezetői.


    Kovács Ádám, a városháza kabinetvezetője emlékeztetett arra, hogy 2016 óta, amikor a Lufthansa elindította Debrecen-München járatát, számos német cég települt a városba, amelyek több mint ezer embernek adnak munkát.


    Az immár 51 százalékban a magyar állam tulajdonában lévő repülőteret folyamatosan fejlesztik, terveik szerint 2025-re érhetik el az évi egymilliós utasszámot – jelezte Kovács Ádám az MTI-nek.


    Vajda János, a légibázist működtető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője azt mondta, az idén folyamatosan nő a járatok száma. A Wizz Air légitársaság már kilenc városba közlekedtet járatokat Debrecenből.


    Az Eindhoven, Párizs, London, Brüsszel és Tel-Aviv járatok mellett nyáron Larnakába, Mallorcára, Korfura és Burgaszba közlekednek Wizz Air-gépek Debrecenből. Charter-járatok közlekednek júniustól Antalya és Zakynthos nyaralóhelyekre, előbbi olyan népszerű, hogy a tervezett három helyett heti négy járatot indítanak – sorolta az igazgató.