Kevesebb a káresemény, de több a kihívás a hajózásban

    Kevesebb a hajózási káresemény, de további kihívást jelentenek a nagyhajókkal kapcsolatos költséges problémák, a hajózás fellendülése, a fenntarthatóság, valamint az ukrajnai háború – közölte az Allianz Global Corporate & Specialty SE hajózási biztosító, 2022-es biztonsági és hajózási jelentése alapján.

    Az éves vizsgálat a bruttó 100 tonnatartalom feletti bejelentett hajózási káreseményeket és baleseteket elemzi. Tavaly világszerte 54 teljes kárt regisztráltak, szemben az egy évvel korábbi 65-tel.


    A teljes károk száma az elmúlt évtizedben 57 százalékkal csökkent, hiszen 2012-ben 127 hajó veszett oda. Az 1990-es évek elején pedig a globális flotta évente több mint 200 hajót veszített.


    A közleményben kiemelték, hogy a 30 évvel ezelőtti mintegy 80 ezer hajóval szemben ma a globális flotta a becslések szerint 130 ezer hajóból áll.


    A hajózási biztosító jelentése alapján a fejlődés tükrözi azt, hogy a biztonsági intézkedések, a képzés és a biztonsági programok, a hajók jobb kialakítása, a technológia és a szabályozás révén egyre nagyobb hangsúlyt kaptak.


    Világszinten a teherszállító hajók tavaly a tengereken odaveszett hajók felét, az elmúlt évtizedben pedig a 40 százalékát adták. Az elmúlt évben a teljes károk fő oka az elsüllyedés volt, ami 60 százalékot tett ki.


    A fő globális veszteséggóc a dél-kínai, indokínai, indonéziai és fülöp-szigeteki tengeri régió, 2021-ben itt történt minden ötödik, az elmúlt évtizedben pedig minden negyedik veszteség. Ennek oka egyebek mellett a nagy volumenű kereskedelem, a zsúfolt kikötők, az idősebb flották és a szélsőséges időjárás.


    Miközben a teljes károk száma csökkent, a bejelentett hajózási baleseteké, illetve káreseményeké emelkedett. A Brit-szigeteken történt a legtöbb ilyen eset tavaly, a 3000-ből 668. Világszerte a káresemények több mint harmadát, 1311 esetet a gépek meghibásodása okozta, 222-t ütközés, 178 esetet pedig tűz; a tűzesetek száma csaknem 10 százalékkal nőtt.


    Oroszország ukrajnai inváziója több szempontból is érintette a hajózási ágazatot: a Fekete-tengeren életek és hajók vesztek oda, zavarok keletkeztek a kereskedelemben, a szankciók pedig egyre nagyobb terhet jelentenek. Az ágazat a mindennapi működés során is kihívásokkal szembesül, például a legénység létszámát, a bunkerolaj költségét és rendelkezésre állását tekintve. A biztonsági ügynökségek pedig továbbra is figyelmeztetnek a hajózási ágazatot fenyegető kiberkockázatok növekedésére – jelezte az Allianz.