Pénteken és szombaton felejtsd el, hogy a fővárosban autózol/közlekedsz!

Az “okos” szervezők és a budapesti városvezetés (#karigerilótetü) kitalálták ugyanis, hogy a Giro d’Italia magyarországi rajtját, majd első szakaszait jelentős útlezárások, forgalomkorlátozások mellett bonyolítják.

Nem elég, hogy valamelyik barom úgy érezte az a legmegfelelőbb, ha a szerda délutáni csúcsforgalom idején tartanak csapatbemutatót – jelentős útlezárások mellett -, de péntekre sikerült megoldaniuk a Giro rajtját.
Ezzel a húzással szinte biztosan megbénítják Budapest közlekedését!
(Talán csak a kevéske – és rövid – metróvonal adhat menekülési útvonalat a dolgukra igyekvőknek…)
Sőt!
Pénteken a budapesti horrort követően Pest- és Fejér megye főbb útjait is elfoglalják majd a bringások.
Első szakasz (195 km): Budapest – Székesfehérvár – Esztergom – Visegrád (május 6.)
Érintett települések: Martonvásár, Pettend, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Csákvár, Felcsút, Bicske, Zsámbék, Szomor, Bajna, Tát, Zamárd, Pilismarót.

Szombaton jön az újabb feketeleves, hisz’ ismét jelentős útlezárások bénítják majd a főváros közlekedését.
Második szakasz (9,2 km): Budapest (május 7.)
Érintett utcák: Izabella, Ferdinánd-híd, Váci út, Alkotmány utca, Antall József rakpart, Margit-híd, Bem-rakpart, Ponty utca, Hunyadi János út.

Az okosnak és szimpatikusnak nem igazán mondható szervezőknek azonban ennyi nem volt elég.
Kitalálták, hogy az lehet a legjobb, ha vasárnap meg a Balaton környékére viszik a szopóállarcot…
Harmadik szakasz (201 km): Kaposvár – Nagykanizsa – Badacsony – Tihany – Balatonfüred (május 8.)
Érintett települések: Nagybajom, Böhönye, Vése, Iharosberény, Pogányszentpéter, Galambok, Zalakaros, Nagyrada, Zalaapáti, Hévíz, Keszthely, Balatongyörök, Káptalantóti, Köveskál, Zánka, Aszófő.

A Giro szervezői és az útvonalengedélyeket kiállító szervek bebizonyították, hogy volt azért előnye is a Covidnak!
Elvégre a vírushelyzet miatt nem jártak erre az elmúlt évben sem…

https://egyszermarlattamautot.hu/a-toyota-lesz-a-giro-magyarorszagi-szakaszanak-hivatalos-mobilitasi-partnere/