Stroll bebizonyította, hogy kevés, ha apué a csapat, Leclerc pedig pole-ba hozta a Ferrarit

Lance Stroll a Q1-ben igazolta, hogy attól még nem profi versenyző egy ember, ha apuci a csapat tulajdonosa.

A világbajnoki pontversenyben vezető Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

    A 24 éves pilótának ez pályafutása 11. és az idei második pole pozíciója.


    Leclerc mellől a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd, a harmadik rajtkocka pedig a másik Red Bullt vezető, mexikói Sergio Pérezé lett.


    A hétszeres vb-győztes, folyton picsogó, rasszista brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödikként zárta az időmérőt honfitársa, a McLarennel versenyző Lando Norris mögött.

A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (McLaren) a hetedik rajthelyet csípte el, míg Leclerc csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. az utolsó gyors körében hibázott, és így csak kilencedik lett.


    Az időmérő edzést kétszer félbe kellett szakítani piros zászlóval: először az első szakaszban Lance Stroll (Aston Martin) és Nicholas Latifi (Williams) ütközése, majd a záró, harmadik részben Fernando Alonso (Alpine) balesete nyomán.


    Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 7 órakor kezdődik Melbourne-ben.

    A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    2. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Lando Norris (brit, McLaren)
    3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
George Russell (brit, Mercedes)
    4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
    6. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
    7. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
    8. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
    9. sor:
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
    10. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)


    

KORÁBBAN:

A két Ferrari volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

     A Ferrarival versenyző spanyol Carlos Sainz érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    Mögötte csapattársa, az összetettben vezető monacói Charles Leclerc lett a második, majd a két Red Bull következett: a címvédő holland Max Verstappen negyedikként zárt a mexikói Sergio Pérez mögött.  


    A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) a hetedik köridőt érte el.


    Az F1 két év szünet után tért vissza Melbourne-be.


    Eredmények (élcsoport):
1. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 1:19.806 p
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:20.377
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:20.399    
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20.626    
5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:20.878
6. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:21.004    

Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

     Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője futotta meg a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén.

    A világbajnoki pontversenyben vezető 24 éves pilóta mögött nagy riválisa, a címvédő Max Verstappen (Red Bull) zárt másodikként, míg Leclerc csapattársa, az első gyakorláson leggyorsabb Carlos Sainz Jr. harmadikként.


    Verstappen márkatársa, a mexikói Sergio Pérez ötödik lett, beékelődve a két Alpine, a negyedikként végző kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, valamint a hatodik időt elérő francia Esteban Ocon közé.  

  
    A hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) – aki az első szabadedzésen hetedik volt – csak a 13. pozícióban fejezte be a gyakorlást.


    Eredmények, 2. szabadedzés (élcsoport):
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.978 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19.223
3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:19.376
4. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:19.537
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:19.658
6. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:19.842

Norris volt a harmadik szabadedzés legjobbja

     Lando Norris, a McLaren brit versenyzője futotta meg a legjobb köridőt a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén.

    A 22 éves pilóta egy tizedmásodperccel volt jobb, mint a világbajnoki pontversenyben élen álló, mögötte másodikként záró Charles Leclerc (Ferrari).


    A harmadik helyen Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője végzett, megelőzve Fernando Alonsót (Alpine), valamint a pénteki első gyakorláson leggyorsabb Carlos Sainz Jr.-t (Ferrari). A vb-címvédő Max Verstappen (Red Bull) csak hetedik lett, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton nyolcadikként zárt.

    Eredmények, 3. szabadedzés (élcsoport):
1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:19.117 perc
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:19.249
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:19.265
4. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:19.275
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:19.419
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:19.693