Hamilton Q1-es búcsúja, Mick Schumacher horrorbalesete és Perez leggyorsabb köre

A részletekről ham

Pérezé az első rajtkocka Dzsiddában

    Budapest/Dzsidda, 2022. március 26., szombat (MTI) – Fantasztikus utolsó mért körével Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

    A 32 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója, míg csapattársa, a címvédő holland Max Verstappen negyedik lett.


    Pérez mellől Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője startolhat majd, míg a harmadik helyről a másik Ferrarival a spanyol Carlos Sainz Jr. vághat neki a viadalnak.


    Az időmérő edzés első szakaszának legnagyobb meglepetése a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kiesése volt. A 37 éves brit sztár csak a 16. rajtkockából kezdheti majd meg a futamot, s ehhez hasonlóra csapatának, a Mercedesnek a közlése szerint legutóbb a 2017-es Brazil Nagydíjon volt példa, Hamilton akkor a boxutcából kezdte meg a versenyt.


    A kvalifikáció második részében Mick Schumacher (Haas) szenvedett látványos és súlyosnak tűnő balesetet. A Sky televíziós csatorna számításai szerint a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher fia 270 kilométer/órás sebességgel csapódott a falnak. Az időmérőt piros zászlóval félbeszakították, a német versenyzőt a pálya kórházába szállították, és nagyjából 40 perc múlva kiderült, hogy nincs súlyos sérülése. Schumachert megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére a dzsiddai kórházba szállították, az időmérő pedig végül több mint egyórás kényszerszünet után folytatódott.


    A harmadik szakaszban Verstappennek az egyik gyors körén sem sikerült megközelítenie a két Ferrarit, s bár első nekifutásra Sainz volt az első, Leclerc pedig a második, a monacói az utolsó próbálkozásánál megelőzte spanyol csapattársát. Ezután jött át a célvonalon Pérez, aki viszont 25 ezredmásodperccel gyorsabbnak bizonyult Leclerc-nél is, ezzel pedig megszerezte az első rajtkockát.


    Az 50 körös Szaúdi Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 19 órakor kezdődik.

    A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    3. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
George Russell (brit, Mercedes)
    4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
    5. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
    6. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
    7. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
Mick Schumacher (német, Haas)
    8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    9. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Nico Hülkenberg (német, Aston Martin)
    10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

https://www.begurulva.hu/2022/03/elstartolt-a-begurulva-auto-es-kutyumustra-masodik-evada/