Folytatódott a taxisták demonstrációja a tarifaemelésért Budapesten

     Folytatódott a taxisok tarifaemelésért kezdett demonstrációja szerdán Budapesten, a Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai épülete előtt.

    A demonstráció után Horacsek Róbert, a szervezők szóvivője az MTI-nek elmondta: a két héttel ezelőtti, február 2-i demonstráció részeként a követeléseiket tartalmazó petíciót adtak át a Miniszterelnökségen és a Főpolgármesteri Hivatalban.

EXKLUZÍV PODCASTOK ÉS ELŐZETESEIK >>>


    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) válaszként állásfoglalást adott ki, amely szerint a veszélyhelyzeti intézkedések nem akadályozzák a tarifaemelést – közölte a szóvivő.


    Hozzátette, hogy ez feloldotta a tarifa megállapítására jogosult fővárosi önkormányzat és a taxisok közötti jogértelmezési problémát, ami hónapok óta akadályozta az érdemi előrelépést az ügyben. Mint mondta, a taxisok most gyors és hatékony intézkedést várnak a tarifaemelés kérdésében.


    Közölte, hogy a szerdai demonstráción a minisztériumi állásfoglalást átadták Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettesnek.


    Horacsek Róbert kitért arra is: két héttel ezelőtti petíciójuk kapcsán a Főpolgármesteri Hivatal úgy reagált, hogy a tárgyalásokon részt vehetnek a taxisok képviselői, de csak bejegyzett szervezeti formában. Ez ellentmond annak a kialakult gyakorlatnak, amely szerint a taxisok, illetve aláírásukkal támogatott megbízottjaik képviselték a szakmát a korábbi megbeszéléseken; ezt jelezték a főpolgármester-helyettesnek – hangsúlyozta a szóvivő.


    Közölte azt is, hogy nem sokkal a demonstráció után meghívást kaptak a március 1-jére tervezett tárgyalásra.


    Korábban, a február 2-i demonstráció alkalmából megtartott sajtótájékoztatón Horacsek Róbert egyebek mellett elmondta: a jelenleg 700 forintos kiállási díjat 1000 forintra, a mostani 300 forintos kilométerdíjat 500 forintra, a percdíjat pedig 75-ről 100 forintra kellene emelni, ezt tekintik tárgyalási alapnak. Emlékeztetett arra, hogy az utolsó tarifakorrekció, vagyis 2017 óta a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 15 százalékkal emelkedtek az árak, az üzemanyagok pedig 40 százalékkal drágábbak, mint 2017-ben. Emellett azóta mintegy 2 millió forinttal drágult a taxiszolgáltatásra alkalmas autók átlagára, és jelentős veszteséget okozott az elmúlt időszak járványhelyzete is a személyfuvarozók számára.