Motoros szurkoló motorosok szurkolnak (és tesznek) az állatokért

Sarud, Heves megye dinamikusan fejlődő települése, amely 2021. ecemberében felkerült az állatvédelem virtuális térképére is, hiszen innen indult útjára a Motorosok az Állatokért mozgalom, melynek vezetője Rádi Károly, budapesti csoportfőnöke Kovács Sándor lett.


Társadalmunk egyik önzetlen és összetartó közösségét a motorosok adják, akik közül rengetegen szeretik az állatokat és tenni is szeretnének valamit a világ jobbá tételéért. Hasonló elveket vallanak és ugyanilyen bajtársiassággal állnak egymás mellé a bajban az állatvédők is.


Ezen motorosokból és állatszerető aktivistákból alakult ez a csapat. Célunk, hogy ezt az erőt és ezt az egységet egyre nagyobbá és egyre erősebbé kovácsoljuk.


Speciális a helyzetünk, hiszen nem egy klasszikus értelemben vett állatvédelmi mozgalomról beszélünk. Ezek a srácok főleg az állatkínzókkal, a szaporítókkal és a viadalóztatókkal veszik fel a küzdelmet.


Ezekre a törekvésekre már láthattunk számos példát Európában és az Egyesült Államokban is, ahol a helyi szervezetek nagyon hatékony és sikeres munkát végeznek ezen a területen.


A 2021. decemberi megalakulásunk óta számtalan motoros klub, nagyon sok civil és a motorosok körében nagy nevű cég csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. Támogatóink között van több állatorvos és állatorvosi rendelő, állatok rehabilitációjával foglalkozó alapítvány és más
állatvédő szervezetek is.


Mozgalmunk nem gazdasági társaság, nem gyűjt adományt, nem kér támogatást. Megpróbálunk mindent önerőből megoldani. Tagjaink saját idejüket és pénzüket áldozzák a társadalmi felelősségvállalás jegyében.


Partnereink közül többen biztosítanak átmeneti elhelyezési lehetőséget a hozzánk kerülő állatoknak, vannak akik a rehabilitációban segítenek, továbbá állatorvosi hátteret is kaptunk. Folyamatosan tanulunk, képezzük magunkat mind az állatvédelem, mind a jogszabályok megismerésében, mivel ehhez a munkához elengedhetetlenül szükséges az állandó továbbképzésekre időt szakítani.


Néhány hónap alatt kiderült, hogy megtaláltuk az állatvédelemnek azt a szegmensét, ahol még hiány volt, hiszen elmondhatjuk, hogy kevesebb, mint 2 hónap alatt az ország szinte minden megyéjében vannak tagjaink.