Már a Mikulásbusz is rója az utakat

December 3-án immáron hetedik éve indult adventi útjára Budapesten a BKV egyik különleges arculatú autóbusza. A Mikulás-díszbe öltözött járművön a mindennapi közlekedés közben is az ünnepekre hangolódhatnak utasaink.

Különleges megjelenése mellett a busz érdekessége, hogy a rendszámát összeolvasva éppen a Mikulás érkezésének napját kapjuk, ugyanis az átalakításra kiválasztott jármű a DPI206-os rendszámmal közlekedik. Idén is az egyik környezetbarát, alacsonypadlós Van Hool CNG típusú autóbuszunkat díszítettük fel.


Reméljük, hogy a többi, már hagyományosan közlekedő ünnepváró járművünk mellett a Mikulásbusz is örömteli pillanatokat szerez utasainknak. A korábban megszokott szaloncukor osztás a járvány miatt ugyan idén is elmarad, de bízunk benne, hogy a Mikulásbusz hagyományának folytatásával a jelenlegi helyzetben is sikerül megőriznünk az év végi készülődés hangulatát.

A Mikulásbusszal december 3-tól 23-ig az Erzsébet hídon át közlekedő 105-ös és 178-as viszonylaton találkozhatnak utasaink. A Mikulásbusz pontos menetrendje alább olvasható. A jármű normál díjszabással vehető igénybe.

Fotók és szöveg: bkv.hu