Hamiltoné a vasárnapi első rajtkocka

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte az első Forma-1-es Katari Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 36 éves Hamilton kiváló, 1:20.827 perces körrekorddal diadalmaskodott a kvalifikáción, négy és fél tizedmásodperccel megelőzve a világbajnoki pontversenyben élen álló Max Verstappent, a Red Bull holland versenyzőjét.


    Hamiltonnak ez az idei negyedik és pályafutása 102. pole pozíciója. Az időmérőt csapattársa, a finn Valtteri Bottas zárta a harmadik helyen.


    A címvédő brit versenyző 14 ponttal van lemaradva Verstappentől az összetettben, ezért kifejezetten fontos volt számára, hogy az élről kezdhesse meg vasárnap az F1 történetének első katari viadalát.


    Jó időmérőt teljesített az Alpha Taurival negyedikként záró francia Pierre Gasly, valamint az ötödikként végző, kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Alpine). Meglepetést okozott ugyanakkor a ferraris Charles Leclerc második szakaszbeli búcsúja, a monacói csak a 13. pozícióból vághat majd neki a futamnak.


    Az 57 körös Katari Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.

    A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
    3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Lando Norris (brit, McLaren)
    4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    5. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)
    6. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
    7. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
    8. sor:
George Russell (brit, Williams)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
    9. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
    10. sor:
Mick Schumacher (német, Haas)
Nyikita Mazepin (orosz, Haas)