Szoftverfrissítéssel növelték a Tesla Model 3 SR+ hatótávját

Papíron nem, de a valóságban többet képes megtenni egy feltöltéssel.


Egy szoftverfrissítésnek köszönhetően növekedett a Kínában gyártott Tesla Model 3 Standard Range+ hatótávja. Bár az amerikai gyártó hivatalos honlapján továbbra is 448 kilométeres WLTP érték szerepel, mégis úgy tűnik egy töltésnyi energia mostantól hosszabb táv megtételére lesz elegendő.

A norvég villanyautós videoblogger, Bjørn Nyland a szoftverfrissítést követően próbálta ki, mekkora növekedést eredményezett az LFP (lítium-vas-foszfát) akkumulátoros Model 3 SR+ hatótávjában az újítás.

Az utólagos hatótávnövelésnek két lehetséges módja van. A gyártó utólag frissítheti, optimalizálhatja a motorvezérlést, a visszatöltés paramétereit, vagy éppen a légkondi/fűtés programját. Így a hatékonyabb energiafelhasználásnak köszönhetően csökken a fogyasztás és növekszik a hatótávolság. 

A másik lehetőség, hogy az akkumulátorból préselnek ki több energiát. A Tesla hagyományosan nagyobb buffert használ az új akkumulátorok nettó kapacitásának meghatározásakor, majd később az autók által összegyűjtött adatok alapján szabadít fel egyre több kapacitást ebből a ráhagyásból. Ez történt a mostani frissítés alkalmával is. 

Videójában Bjørn kiemelte, hogy első tesztje alkalmával az LFP akksival szerelt kínai Model 3-ban a buffer szintje az akkumulátorcsomag szoftverében feltűnően magas volt, nagyjából 10 százalékot, azaz 5,5 kilowattórát jelentett. A Tesla ezt most 2,5 kilowattórára csökkentette.

Ideálisnak tekinthető körülmények között, száraz időben és 20 fokos hőmérséklet mellett a Model 3 SR+ 11,8 kilowattóra energiát fogyasztott 100 kilométeren 90 kilométer/órás tempó mellett. Így összességében 443 kilométeres hatótávot ért el, szemben a frissítés előtti teszten teljesített 408 kilométerrel. Vagyis országúton 35 kilométerrel sikerült megnövelni a hatótávot, míg autópályán plusz 13 kilométer áll a sofőrök rendelkezésére. 

Forrás:

Villanyautósok