A Ryanair-vezér szerint egyesülnie kellene az easyJetnek és a Wizz Airnek


Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
          A Ryanair légitársaság vezetője szerint egyesülnie kellene a Wizz Airnek és az easyJetnek, mert enélkül mindkét céget más légitársaságok “szereznék meg”.

    Michael O’Leary a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfői kiadásában megjelent nyilatkozatában felfedte, hogy ő is többször megpróbálkozott a Wizz Air felvásárlásával, de már letett erről a szándékáról.


    Az easyJet – a legnagyobb brit olcsójegyes légitársaság – a múlt héten hivatalosan bejelentette, hogy nem sokkal korábban előzetes felvásárlási célú megkeresést kapott.


    A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett tájékoztatásból nem derült ki, hogy melyik cég kereste meg az easyJet vezetését, de számos brit médiatársaság és lap – köztük a BBC és a Financial Times – az ügyet közelről ismerő illetékesekre hivatkozva olyan értesülést közölt, hogy a Wizz Air kereshette meg az easyJetet az átvételi ajánlattal.


    Az easJet közölte, hogy a cégvezetés egyhangúlag visszautasította “az alacsony árfolyamprémiumot tartalmazó, nagyon feltételes jellegű, teljes egészészében részvénycserés” tranzakcióra vonatkozó megkeresést.


    A brit légitársaság közlése szerint a vevőjelölt azóta jelezte, hogy immár nem érdeklődik az ügylet iránt.


    Az írországi központú, Magyarországon is aktív Ryanair vezérigazgatója azonban a hétfői Financial Times-interjúban  kijelentette: az easyJet és a Wizz Air vagy “összeolvad”, vagy szükségszerűen más cégek “szerzik meg” a két céget.


    Michael O’Leary szerint több nagy nemzeti légitársasági csoport, köztük a British Airwayst birtokló IAG, a Lufthansa vagy az Air France is megpróbálkozhat rivális cégek – akár diszkont vagy kisebb útvonalhálózatot működtető légitársaságok – felvásárlásával.


    A repülési ágazatban konszolidációra van szükség és ez meg is fog történni. Ez elkerülhetetlen, különösen a koronavírus-járvány utáni ilábalás időszakában – mondta a Financial Timesnak a Ryanair vezetője.


    Hozzátette: a légitársaságoknak a puszta fennmaradás érdekében hatalmas méreteket kell ölteniük, és a szétaprózódott európai piac hosszú távon fenntarthatatlan lesz.


    A Financial Times kommentárja szerint az easyJettel az “ambiciózus” Wizz Air rögtön komoly jelenlétre tehetne szert Nyugat-Európában, ahol a cég – amely az elmúlt 15 évben hazai piacán, Kelet-Európában növekedett – lassú ütemben terjeszkedik.


    A Ryanairhez hasonlóan azonban a Wizz Air is “félelmetesen erős” működési modellt épített ki azzal, hogy nagyon alacsonyan tartja működési költségeit. Ha a cég egyesül az easyJettel, az ügylet magasabb költségeket eredményezne, és drágább repülőterek használatával is járna – áll a Financial Times hétfői értékelésében.


    Michael O’Leary a londoni üzleti napilapnak nyilatkozva szintén utalt erre, kijelentve: a kérdés az, hogy a Wizz Air javítaná-e az easyJet költségszerkezetét, “vagy az easyJet költségei rombolnák-e le a Wizz Air költségbázisát”.


    A Ryanair vezérigazgatója kijelentette: jelenleg nem érdeklődik egyesülési vagy felvásárlási ügyletek iránt, mivel tart attól, hogy egy ilyen tranzakció felforgatná a vállalat hatékony üzleti modelljét.


    O’Leary felfedte ugyanakkor: többször is kísérletet tett a Wizz Air megvásárlására a cég mögött álló amerikai befektetőtől még azelőtt, hogy a Wizz Air részvényeinek forgalmazása 2015-ben megkezdődött a Londoni Értéktőzsdén.


    Elmondta: “háromszor vagy négyszer” próbálkozott a Wizz Air átvételével, de egyszer sem sikerült megállapodásra jutni az árról.


    A Ryanair vezetője közölte azt is, hogy most már nem érdeklődik az ügylet iránt, tekintettel arra, hogy a Wizz Air piaci tőkeértéke immár 5,5 milliárd font (2300 milliárd forint) környékén jár.