Az e-sport nem sport, de ettől még az egyik legnagyobb e-sport társulásba fektet be a Lexus

A világ egyik legnagyobb e-sport márkája, a 100 Thieves a Lexust választotta első hivatalos autóipari partneréül. A társulás révén a Lexus még mélyebben összefonódik a videojátékok világával, és ezen keresztül vadonatúj ügyfélcsoport számára válhat hitelessé.

Az autóipar egyik legfontosabb újkori változása a digitalizáció. A XXI. században itt is egyre inkább előtérbe kerül a modern számítástechnika, a tervezéstől és gyártástól kezdve a szolgáltatásokig. A Lexus maga is előszeretettel alkalmazza a legújabb grafikai platformokat – a Lexus LC luxuskupé konfigurátora például már 2016-ban a piacvezető Unity Technologies grafikai motorján alapuló platformra épült, mozgás alapú, valós idejű szimulációval teremtve meg egy olyan virtuális valóságot, amelyben a felhasználók szó szerint körbejárhatták álmaik autóját.

A számítógépes játékok megdöbbentően valósághű grafikája tette lehetővé például azt a marketing geget is, amikor a Lexus a Gran Turismo Sport videojátékban rögzített utcaképeket a valóságban reprodukálta, a legélesebb szemű szakértők számára is feladva a leckét, hogy kiderítsék: melyik a digitálisból másolt valódi, és melyik a valóságot imitáló virtuális kép.

A videojátékok technológiája azonban nem csak ebben a formában jelenik meg a Lexus életében: idén márciusban például kifejezetten gamerek számára, az ő kívánságaikat szem előtt tartva építettek meg egy különleges kivitelű Lexus IS szedánt, amely egyben mozgó videojáték-szobaként is funkcionál.

Innen pedig már csak egy lépés volt az az együttmkűködés, amelyet most jelentettek be a világ egyik legnagyobb és legismertebb gamer-szervezetével, a 100 Thieves társulással. A Los Angeles-i központtal működő szervezet egyszerre népszerű tartalomszolgáltató, eredményes e-sportegyesület és rendkívül keresett divatház, amelyet fiatalok milliói követnek világszerte.

FOTÓK >>>

Az együttműködés nem csak a két partner számára számít vadonatúj terepnek, de a két iparágban is előzmények nélkülinek tekinthető. A Lexus és a 100 Thieves az innováció, a kultúra és a prémium életstílus értékei mentén kapcsolódnak egymáshoz; a két márka kooperációja olyan, széles körű folyamat első lépésének bizonyulhat, amelynek eredményeként vadonatúj tartalmak, meglátások és megoldások tehetik vonzóvá és relevánssá az autózást a fiatal generációk számára.

Fotók: Lexus