Vettelt kizárták, Hamilton a második

     Kizárták a vasárnapi 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjról a német Sebastian Vettelt (Aston Martin), mert járművében a megengedettnél kevesebb üzemanyag maradt, így az eredetileg harmadik helyen záró brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második helyezett a francia Esteban Ocon (Alpine) mögött. Az Aston Martin jelezte, hogy fellebbez a kizárást elrendelő ítélet ellen.

    A mogyoródi viadalt követően a négyszeres világbajnok Vettel Aston Martinjából nem sikerült az utólagos ellenőrzéshez szükséges mennyiséget levenni, ezért a versenybíróság diszkvalifikálta Vettelt, és elvette a Magyar Nagydíjon szerzett 18 pontját. A szabályok szerint legalább 1 liter üzemanyagnak maradnia kell a tartályban, de Vettelnél csak 0,3 litert tudtak lecsapolni.


    Hamilton a kizárás révén a Magyar Nagydíjon feljött a második helyre, a spanyol Carlos Sainz Jr. (Ferrari) pedig a harmadikra.


    A vb pontverseny állása is változott, mert az élre ugró Hamilton nem hat, hanem nyolc ponttal vezet a holland Max Verstappen (Red Bull) előtt, míg Vettel 30 pontjával a 12. helyre csúszott vissza a kilencedikről.

A vasárnapi 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj módosított végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása 11 futam után:


    Végeredmény, Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,63 km):
 1. Esteban Ocon (francia, Alpine) 2:04:43.199 óra
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.736 mp h.
 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 15.018 mp h.
 4. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 15.651 mp h.
 5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 63.614 mp h.
 6. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 75.803 mp h.
 7. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 77.910 mp h.    
 8. George Russell (brit, Williams) 79.094 mp h.
 9. Max Verstappen (holland, Red Bull) 80.244 mp h.
10. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör h.
11. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1 kör h.
12. Mick Schumacher (német, Haas) 1 kör h.
13. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 kör h.

    kizárták: Sebastian Vettel (német, Aston Martin) az üzemanyagszabály megsértése miatt a verseny után
    kiesett: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), 1. kör, ütközés miatt; Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 1. kör, ütközés miatt; Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1. kör, ütközés miatt; Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), 1. kör, ütközés miatt; Lando Norris (brit, McLaren), 2. kör, ütközés miatt; Nyikita Mazepin (orosz, Haas) 11. kör, ütközés miatt
    pole pozíció: Hamilton
    leggyorsabb kör: Gasly, 1:18.394 perc, 70. kör

    A vb-pontversenyek állása 11 futam után:
    versenyzők:
 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 195 pont
 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 187
 3. Lando Norris (brit, McLaren) 113
 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 108
 5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 104
 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 83
 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 80
 8. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 50
 9. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 50
10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 39
11. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 38
12. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 30
13. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 18
14. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 18
15. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 6
16. George Russell (brit, Williams) 4
17. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 2
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
  
     csapatok:
 1. Mercedes 303 pont
 2. Red Bull 291
 3. Ferrari 163
 4. McLaren 163
 5. Alpine 77
 6. Alpha Tauri 68
 7. Aston Martin 48
 8. Williams 10
 9. Alfa Romeo 3

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/07/30/majdnem-f1-es-pilota-lettem/