Verstappen egyik kedvenc pályája a technikás mogyoródi aszfaltcsík

    A világbajnoki pontversenyben éllovas Max Verstappen egyik kedvenc pályája a Hungaroring, ahol péntektől vasárnapig rendezik a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

    A Red Bull istálló által szervezett csütörtöki, online kerekasztal-beszélgetésen a holland pilóta elmondta, évente kétszer, de van hogy háromszor is tesztel Mogyoródon.


    “Sok technikás része van az aszfaltcsíknak, főleg a második szektor különösen nehéz, ahol ha a kanyarkombináció első részét elrontod, akkor a továbbiakban sem fogod tudni megtalálni a ritmust. Első alkalommal nagyon nehéz menni rajta, meg kell értened és tanulnod, hogy működik, milyen a dinamikája” – jellemezte a magyar pályát Verstappen. Kiemelte, nemcsak a pályán, hanem Budapesten is nagyon szeret lenni, mert a város nagyon szép és a szurkolók rendkívül szenvedélyesek, ráadásul mivel nagy levesrajongó, gulyást mindig muszáj ennie.


    Elmondta, a Brit Nagydíjon elszenvedett balesete után már teljesen jól van, az első két napban érezte a gumifalba csapódást, de utána már csak a soron következő feladatokra koncentrált.


    “Szerettem volna sokkal több pontot szerezni Silverstone-ban, de nem tudtam mit tenni. Továbbra is azt gondolom, elég helyet hagytam, mégis kiestem” – mondta a címvédő, hétszeres vb-első Lewis Hamiltonnal való ütközésére visszautalva a holland versenyző. Kiemelte, eddig minden pályán versenyképesek voltak, így bízik abban, hogy ez a nagyon fizikális Hungaroringen is így lesz.


    A várhatóan nagy számban érkező holland szurkolókkal kapcsolatban megjegyezte, mindig jó látni, amikor narancssárgába öltözik a lelátó, azonban akkor is motiváltnak kell maradnia, ha nem lehetnek drukkerek a pálya mellett.


    A jövőre bevezetésre kerülő szabályváltoztatásokról azt mondta, jobb versenyeket és több előzést vár, de egyelőre még az idei autóra koncentrálnak, mert szeretnék megnyerni az egyéni és a konstruktőri vb-t is.


    “Továbbra is készülünk új csomagokkal a mostani idényre, a célunk, hogy végig versenyképesek legyünk” – fogalmazott Verstappen, aki a Magyar Nagydíj utáni nyári szünetet elsősorban Hollandiában a családjával fogja eltölteni.

Az egyszer már láttam autót kapcsolódó hírei a Magyar Nagydíjról >>>