BizonyHitvány magyarázat

outlin_logo

Fővárosi fejlesztések hatása a forgalomra – az idén is a tanítási szünetre időzítették a legnagyobb felújításokat a fővárosban

Az idén is a nyári iskolaszünet idejére tervezték a jelentősebb forgalomkorlátozással járó felújításokat Budapesten, hogy ne terheljék jobban a főváros útjait. A Lánchíd rekonstrukciója és az Idősebb Antall József rakpart átépítése mellett július 12-én, hétfőn elindult a Blaha Lujza tér felújítása is. A dunai átkelő és a Blaha Lujza tér felújítását állapotuk miatt a lehető leghamarabb el kellett kezdeni, e fejlesztések egyidejűségét azonban a beruházás részbeni forrását jelentő kormányzati támogatás felhasználhatóságának határideje is kikényszerítette. Az elmúlt időszak tapasztalatai szerint a fejlesztések budapest forgalomra gyakorolt negatív hatását a legtöbb fővárosi térségben eredményesen sikerült minimalizálni, Dél-Pesten azonban az M0-s híd felújítása és a H7-es HÉV vonalán zajló beruházás miatt kedvezőtlenebb a helyzet.

A nyári időszakra jellemző alacsonyabb forgalom miatt a főváros vezetése évtizedek óta az iskolaszünet idejére időzíti Budapesten a jelentősebb felújításokat. A pandémiás helyzet miatt azonban az idén új kihívásokkal kellett szembenézni a beruházások tervezésekor: a közösségi közlekedést használó utasok száma még mindig mintegy 30 százalékos elmaradást mutat a koronavírus előtti időszakhoz képest, a tanítási szünetben ez a szám további 10 százalékkal mérséklődött. Eközben mintegy 10 százalékkal nőtt a közutak forgalma a koronavírus-járvány kitörését megelőző időszakhoz viszonyítva. A növekvő egyéni gépjárműforgalom okozta kedvezőtlen helyzetet Dél-Pesten az M0-s híd felújítása és a H7-es HÉV vonalán zajló beruházás nehezíti; a két kormányzati beruházás a térségben nagyobb torlódásokat okoz, és Budapest belvárosa felé irányítja az autóval közlekedőket. Jó hír ugyanakkor, hogy jelentős a forgalomnövekedés a kerékpárutakon is: a bringás forgalom 2019 júniusához viszonyítva 46 százalékkal növekedett, ráadásul folyamatosan rekordokat dönt.

A fővárosi beruházásban zajló felújítások tervezése során a BKK előre felkészült a várható forgalmi helyzetre, folyamatosan figyeli a közúti és a közösségi közlekedési forgalmat, és amikor szükséges, aktívan beavatkozik.

Buszsáv a Hegyalja úton – közösségi közlekedéssel gyorsabb eljutás a belvárosba

A Lánchíd június 16-i lezárása miatt változott a Hegyalja út közlekedése is. A BKK június 19-étől a korábban meglévő szakaszok összekötésével egybefüggő buszsávot alakított ki a BAH-csomópont irányából a Döbrentei tér felé; újrahangolták a Hegyalja úton működő közlekedési lámpákat, kifejezetten az új forgalmi helyzethez igazítva; átalakították a forgalmi sávokat a Döbrentei térnél, ezzel is csökkentve az Erzsébet híd előtti torlódást. Az intézkedésnek köszönhetően lényegesen gyorsabban lehet eljutni az ott közlekedő buszjáratokkal a belváros felé.  

A Blaha Lujza tér felújítása – átmeneti forgalmi rend a közösségi közlekedés előnyben részesítésével

A Blaha Lujza tér felújítása július 12-én kezdődött. A gépjármű-közlekedésben okozott nehézségek minimalizálásának érdekében a BKK a Magyar Autóklubbal együttműködésben dolgozta ki a következő 10-12 hétben érvényes átmeneti forgalmi rendet: a Rákóczi úton mindkét irányba 2 sávon haladhat a közúti forgalom, az autóbuszok gyors átjutását a csomóponton az ezt elősegítő lámpaprogram és az elsőbbségadási szabályok biztosítják. A 4-es és a 6-os villamos közlekedését nem kell korlátozni, azonban a Blaha Lujza téri csomópont környékén a Nagykörúton ideiglenesen megszűnt az irányonként két közúti és egy kerékpársáv, ehelyett az autóval közlekedők és a bringások is irányonként egy sávon haladhatnak. A torlódások mérséklésének érdekében alternatív útvonalként a Fővárosi Önkormányzat ideiglenesen felfüggesztette a Dohány utca és a Wesselényi utca forgalomcsillapítását, így ezek az utcák segítik a Kiskörút és a Nagykörút közötti közlekedés gördülékenységét. Várhatóan szeptember második felében áll majd helyre az eredeti forgalmi rend a Rákóczi úton és a Nagykörúton, illetve a már megszokott forgalomcsillapított közlekedési rend Belső-Erzsébetváros utcáin is.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Blaha Lujza téri fejlesztés elindulását követően a térség forgalmi terheltségében érdemi változás nem történt. A Nagykörúton a közösségi közlekedés rendelkezik megfelelő kínálattal, az ott közlekedők közül jelenleg is mintegy négyszer annyian utaznak a 4-es és a 6-os villamossal, mint más módon (közúton, kerékpárral, gyalogosan stb.). A nagykörúti kerékpársáv forgalma az elmúlt egy évben 11 százalékot emelkedett, ami vélhetően annak is köszönhető, hogy rengetegen rájöttek: a legforgalmasabb időszakokban a bringázás gyors közlekedési alternatívát jelent – nemcsak a Nagykörúton, de a város számos pontján.  

A taxis közlekedést is támogatja a Főpolgármesteri Hivatal

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) nemrég találkozót kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központtal, a Budapest Közúttal és a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési főosztályával. A találkozón Metál Zoltán, az OTSZ elnöke azt kérte, vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy a speciálisan kialakított, a város több pontján is létesített „BKK-sávokat” a jövőben a taxik is igénybe vehessék. A Budapest Közút munkatársai az OTSZ javaslatai alapján felülvizsgálják a helyzetet, és ahol a buszok forgalmi rendje ezt megengedi, módosítanak a jelenlegi szabályozáson. Az OTSZ és a főváros képviselői egyetértettek abban, hogy a jövőben szükség van a rendszeres párbeszédre a fővárosi taxi-szolgáltatás aktuális helyzetéről, állapotáról és az azokkal összefüggő kérdésekről.

Budapesti Közlekedési Központ