Kert- és autósmozik támogatására írt ki pályázatot az NKA

    Kert- és autósmozik támogatására és létrehozására írt ki pályázatot a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), augusztus 9-ig lehet jelentkezni.

    Az NKA MTI-hez elküldött tájékoztatása szerint a szervezet Filmművészet Kollégiuma és az Összművészeti Programok Kollégiuma közös felhívásának célja a meglévő szabadtéri, kert- és autósmozik támogatása, valamint újak létrehozása. A 60 millió forint keretösszegű pályázatra magánszemélyek, valamint kert- és autósmozik üzemeltetői jelentkezhetnek. Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 3 millió forint.


    Az elbírálásnál fontos szerepet kap a vállalt szolgáltatás minősége, kulturális értéke. Feltétel, hogy a mozikban minimum 50 százalékos arányban magyar filmeket kell bemutatni. Előnyben részesülnek azok, akik 2021 előtt még nem üzemeltettek kert- vagy autósmozit.


    A pályázati kiírás az NKA honlapján érhető el.


    A tájékoztató szerint Bús Balázs, az NKA alelnöke az egyik legfőbb feladatnak tartja, hogy a járványt követően minél több helyen helyreálljanak a közösségi élethez és a közösségteremtéshez fontos eszközök, körülmények.

    “Úgy vélem, a közösségépítő programoknak is az a legfőbb célja, hogy újra élvezhessük egymás társaságát, de a világjárványt követően nehezen múlnak el félelmeink a zárt tértől” – hívja fel a figyelmet Bús Balázs, aki szerint a családias hangulatú kertmozik kiváló terepei annak, hogy az emberi kapcsolatok újra személyes formát öltsenek és kilépjenek az elmúlt időszak virtuális világából.  


    “Hiszem, hogy a kiírt támogatásainknak köszönhetően újrateremthetjük a közösségi mozizás már elfelejtett formáit és minél több helyen nyílnak meg a kertek a moziknak is” – jelentette ki.