“Az autópályák kiszervezése a nemzetárulás minősített esete”

    A nemzetárulás minősített esetének tartja az autópályák kiszervezésének kormányzati tervét az LMP frakcióvezetője. Keresztes László Lóránt csütörtöki online sajtótájékoztatóján kijelentette: “ebben cinkos minden olyan kormányzati képviselő, aki most nem emeli fel a szavát”.

    Az ellenzéki politikus azt mondta: a kormány több ezer milliárd forintos közvagyon kiszervezésére készül, ráadásul a terveket titkosítja. Mindezzel megfosztja az országot attól, hogy a saját sorsát irányítsa. Ehelyett a kabinet – szerinte – több ezer milliárd forintnyi profitot “ajándékoz oda” olyan szereplőknek, akiket néhány hét alatt választ ki.  


    A terv sem az uniós, sem a hazai jogszabályoknak nem felel meg – fogalmazott. Az LMP frakcióvezetője érthetetlennek és értelmetlennek nevezte a kiszervezést, mert, mint mondta, az államnak megvan a szervezete az autópályák fenntartására, karbantartására és üzemeltetésére.


    Keresztes László Lóránt úgy ítélte meg: ennek alapvető hatása lesz a gazdaság- és területfejlesztésre, a leszakadó térségek felzárkóztatására, de közvetlen károkat okoz majd az embereknek és a gazdasági szereplőknek is az útdíjemelés által. Emellett évtizedekre zárják ki a versenyből azokat, akik hatékonyabban működtethetnék az ágazatot. Szerinte az útminőség romlásának is fennáll a veszélye.

https://tesztalelkemindennek.hu/2021/07/05/a-kormany-tegye-lehetove-a-vedettseg-tesztelesenek-lehetoseget/