A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele tavaly

    A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele tavaly, az eredeti tervekhez képest nagyobb mértékben bővült a létszám, 2021-ben 2 százalékos árbevétel növekedést terveznek – közölte a cég az MTI-vel szerdán.

    Az árbevétel 2020-ban 8,6 milliárd forintra nőtt az előző évi 8,3 milliárd forint után. A létszám jelenleg meghaladja a 465 munkavállalót, tavaly átlagosan 433 dolgozójuk volt.


    A vállalat szakemberei több száz légitársaság és repülőtér mindennapi biztonságos és hatékony működését segítik Budapestről és Szegedről. Hangsúlyozták, hogy a pályakezdő fiatalok ebbe a különleges iparágba kapcsolódhatnak be a cég tehetségprogramja során. Az IT Young Professional Programot először 2012-ben hirdette meg a Lufthansa Systems Hungária azzal a céllal, hogy olyan tanulási időszakot biztosítsanak a pályakezdők számára, amely projektfeladatokon keresztül vezeti át őket az elméleti alapoktól a tényleges munkafolyamatokba. 2021-ben 10-14 fiatal próbálhatja ki magát a folyamatosan megújuló és egyre gyorsabban fejlődő légiközlekedési informatika területén. A cég június 1-ig várja az általános szoftverfejlesztési tudással és magabiztos angol nyelvismerettel rendelkezők jelentkezését – közölték.


    A Lufthansa Systems Hungária Kft. 1995-ben alakult a Lufthansa-vállalatcsoporthoz tartozó Lufthansa Systems első nemzetközi leányvállalataként. A légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalataként egyedülálló megoldásokat kínál a légiközlekedés szinte minden területére az útvonaltervezéstől a személyzet beosztásán át a fedélzeti szórakozásig.